Kemény küzdelem, fideszes vereség – ezt vizionálja a párt egyik, a VS.hu-nak név nélkül nyilatkozó befolyásos politikusa az április 12-i tapolcai időközi választással kapcsolatosan. “Inkább vereség lesz” – mondta a politikus.
Magyarázata szerint azért nem a Fidesznek áll a zászló a körzetben, mert az abba tartozó három nagyobb városban más-más pártat támogatnak a választók. “Tapolcán ősszel jobbikos polgármestert választottak: Dobó Zoltán 39 százalékot kapott, a Fidesz jelöltje 36 százalékot. Ajkán a baloldal támogatottsága jelentős, ősszel a szocialista Schwartz Bélát választották polgármesternek. A körzethez tartozik Sümeg is, ahol viszont a Fidesz pozíciói erősek, a településnek jelenleg kormánypárti polgármestere van Végh László személyében” – jellemzi a választókörzetbeli viszonyokat a hírportál.
A fideszes forrás szerint Tapolcán erősebb lesz a negatív kampány, mint a Veszprémben volt. Ott a baloldal által támogatott Kész Zoltánt is többször támadta a Fidesz, valószínűleg még keményebb csapásokra számíthat Pad Ferenc, aki az MSZP és a DK jelöltje Tapolcán. Ide kapcsolódó hír, hogy – és ezzel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk – sajtóértesülések szerint Orbán Viktor miniszterelnök sokkal intenzívebben beszáll a jövőben a politikai harcokba, és nem kizárt, hogy a Jobbikot is támadni fogja még a tapolcai időközi választás előtt.
A Fidesz vélhetően azzal támadhatja Pad Ferencet, hogy a 2010-es vörösiszap-katasztrófa idején a helyi alumíniumipari szakszervezet elnöke volt. Azt is felróhatják neki, hogy több állása is van. Pad Ferenc a hírportál megkeresésére azt mondta, Ajkán mindössze egy hónapja képviselő, Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt.-nél megszűnt a felügyelő bizottsági tagsága, jelenleg értékesítési vezetőként dolgozhik a cégnél.
Tapolcán a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő (Fidesz) helyére választanak új képviselőt.