Belföld

A Jobbik nemet mond az Iszlám Állam elleni harcra

Az ellenzéki párt határozottan elutasítja a magyar katonai részvételt a terrorszervezet ellen.

Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettese szerint egy ilyen lépés “ide importálná a terrorizmust”, beláthatatlan fenyegetésnek tenné ki Magyarországot. Mindemellett közölte, hogy elítélik az Iszlám Állam ámokfutását és a békés lakosság – különösen a keresztények és az iszlám szélsőséges irányzatait elutasító muszlimok – ellen irányuló népirtást.

A terrorszervezet az Egyesült Államok és nyugati szövetségeseinek széles körű támogatásával jött létre, s a NATO európai haderejének volt főparancsnoka, Wesley Clark is elismerte egy interjúban, hogy az IÁ-t a nyugat szövetségesei toborozták, hogy a Bassár el-Aszad szír elnököt is támogató Hezbollah ellen harcoljanak.

Az évtizedeken át tartó közvetlen katonai beavatkozás, valamint az arab tavaszt beindító titkosszolgálati akciók közvetlenül előidézték a közel-keleti térség destabilizációját és az Iszlám Állam előretörését Szíria és Irak nagy részén – vélekedett Gyöngyösi Márton, aki ellentmondásosnak nevezte, hogy a kormány azon iszlám szélsőségeseknek üzenne hadat, akiket néhány éve még szövetségesei támogattak.

Arra szólította fel a kormányt, hogy kerüljön minden lépést, ami terror célpontjává teheti Magyarországot.
A jobbikos politikus kérdésre azt is elmondta: semmiféle katonai akciót, fegyverszállítást, kiképzésben betöltött szerepet nem támogatnak, a humanitárius segítésnyújtást azonban igen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik