Belföld

MSZP: a függetlenség nem rezsikérdés


Az ellenzéki párt arra kéri a miniszterelnöktől, hogy ne saját, ne pártja és ne az oligarchák érdekeit, hanem a magyar nemzeti érdeket képviselje, amikor Putyinnal találkozik.

Kapcsolódó cikkek

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a magyar nemzeti érdek az, hogy semmilyen függőségbe, illetve kiszolgáltatott helyzetbe ne hozza a kormányfő Magyarországot a háborús konfliktusba keveredett Oroszországgal.

Az MSZP-s politikus szerint Orbán Viktornak a találkozón arra is figyelemmel kell lennie, hogy egy uniós és NATO-tagállam miniszterelnöke, és semmilyen indok nincs arra, hogy áruba bocsássa Magyarország függetlenségét.

A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a magyar kormányfő ne kössön hosszú távú gázszerződést az orosz elnökkel. Tóth Bertalan rámutatott, hogy a világpiacon folyamatosan csökken a gáz ára, így az orosz gáz ára is.

Emellett az idén lejáró, 1995-ben megkötött hosszú távú gázszerződés alapján annyi át nem vett gázmennyiség halmozódott fel, hogy az még további 4-5 évig elég lenne Magyarországnak – tette hozzá.

Megjegyezte, Magyarország földgázkitettsége is megváltozott 1995 óta, hiszen Ausztria, Szlovákia, Horvátország és Románia felé is van vezeték, de a magyar kitermelést sem szabad elfelejteni.

Az ellenzéki politikus szerint azt kell elérni, hogy a jóval olcsóbb piaci árak a fel nem használt gázmennyiségre is vonatkozzanak, és az közvetlenül is megjelenjen a magyar fogyasztók számláin.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik