Belföld

Az év bakija Orbán protokollfőnökétől

juhász ferenc és fapál lászló (juhász ferenc, fapál lászló, )
juhász ferenc és fapál lászló (juhász ferenc, fapál lászló, )

A költő Juhász Ferenc helyett a volt honvédelmi minisztert hívta meg a Kossuth-díjasok díszvacsorájára.

A 444.hu szúrta ki a szocialista politikus Facebook-bejegyzését, amely szerint saját, ősidők óta használt e-mail címére olyan levelet kapott a Miniszterelnökségtől, amely nem jelenthet mást, mint azt, hogy Kossuth-díj várományosa lett, hisz „csak a díjazottak részesülhetnek abban a megtiszteltetésben, hogy Viktorral vacsorázzanak”.

A “Művész Úr” megszólítás ugyan ébresztett az egykori honvédelmi miniszterben némi kételyt, hogy „tényleg jó helyre érkezett ez a levél, de gyorsan” elhessegette a gondolatot, és végül nem zárta ki, hogy elmegy, legfeljebb egy széken osztozik majd az  “igazi” Juhász Ferenccel!

Az igazi Juhász Ferenc nem a politikából él, hanem az irodalomból. Költőként. Amit eddig már kétszer ismertek el Kossuth-díjjal. Tavaly megkapta a Nemzet Művésze elismerést is.

A politikus Juhász Ferenc által közzétett meghívó szerint „Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke – az elmúlt évekhez hasonlóan – meghívja a Kossuth-díjjal kitüntetett kiválóságokat a Nemzeti ünnep alkalmából a tiszteletükre rendezett díszvacsorára, melyre 2015. március 15. napján, vasárnap 18.00 órakor kerül sor a Pesti Vigadóban (1051 Budapest, Vigadó tér 2.). A meghívás két személy részére szól. Így akár valóban együtt is mehet a két Juhász Ferenc. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik