Belföld

Támogatást kért Orbán az ellenzéktől

külpolitika (külpolitika)
külpolitika (külpolitika)

A parlamenti pártok támogatását kérte a nemzeti külpolitikai célok eléréséhez Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a frakcióvezetőkkel folytatott szombati egyeztetésen, az Országházban. A megbeszélésen téma volt a segítségnyújtás folytatása Ukrajnának, valamint az amerikai-magyar szövetségesi kapcsolatok erősítése és az Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése.

Szijjártó Péter a tanácskozás után az MTI-nek adott nyilatkozatában a Magyarország körül kialakult geopolitikai helyzettel indokolta a folyamatos egyeztetés szükségességét a parlamenti pártokkal.

Hangsúlyozta: Magyarországnak az az érdeke, hogy térségünkben béke legyen, így Ukrajna esetében is egyedül a békés megoldás az elfogadható a számunkra.

A miniszter kifejtette: a nemzeti külpolitika keretében tájékoztatást adtak a résztvevőknek arról, hogy Ukrajnának még mindig sok segítségre van szüksége a politikai és gazdasági stabilitáshoz. Ezért folytatni kell az eddigi segítségnyújtást – jelentette ki, felidézve, hogy Magyarország eddig 100 ezer euróval járult hozzá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának működéséhez, és jelenleg 21 magyar tisztségviselő van jelen EBESZ-színekben Ukrajnában.

Szijjártó Péter kitért továbbá arra, hogy Magyarország 100 millió forintnyi humanitárius segélyt is nyújtott a belső menekültek ellátásához, és 340 millió forinttal támogatja a kárpátaljai intézmények működését.

A kormány a szombati egyeztetésen abban is kérte az együttműködést az ellenzéktől – folytatta -, hogy az Egyesült Államokhoz fűződő szövetségesi kapcsolatokat erősíthessék. “Az Egyesült Államokkal egy javuló politikai viszonyban, javuló politikai együttműködésben vagyunk, és további lépéseket kívánunk tenni annak érdekében, hogy a politikai együttműködésünket visszaemeljük a gazdasági és a védelmi együttműködés szintjére” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Egyeztetés volt továbbá arról is, hogy a kurdisztáni katonai stabilitáshoz való magyar hozzájárulást esetleg tovább növeljék – tette hozzá.

Végül a miniszterelnökkel támogatást kértek az “Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése tekintetében”, hogy a Magyarországnak fontos gazdasági kérdésekben megállapodhassanak – tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint felelősségteljes és korrekt hozzáállást tapasztaltak az ellenzéki pártoktól.

A megbeszélésen a kormánypártok részéről Rogán Antal (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP), az ellenzéki pártoktól Tóbiás József (MSZP), Vona Gábor (Jobbik) és Szél Bernadett (LMP frakcióvezető-helyettes) vett részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik