Belföld

Drága lehet nekünk Orbán pálinkája

Jelentős mennyiségű büntetéssel érhet véget az orbáni pálinkafőzési "szabadságharc" – írja a Népszava

Brüsszeli és szakmai források szerint nem elég, hogy Magyarországot elmarasztalták kötelezettségszegési eljárásban a pálinka “szabadságharc” miatt, tetemes büntetést is kiszabhat ránk az Európai Bíróság. A pontos összeget még hivatalosan nem közöltek, de a Népszava szerint nem kizárt, hogy 3-3,5 millió euró, vagyis 10 milliárd forint nagyságrendű lehet a fizetési kötelezettség, amit a költségvetésből kell majd kifizetni az adófizetőknek.

A kormány cáfol

Kormányzati forrásból ugyanakkor cáfolták, hogy a Magyarország ellen, a háznál ellenőrzés nélkül, díj és jövedéki adó mentesen főzhető gyümölcspárlat miatt indított kötelezettségszegési eljárás már döntési szakaszba ért volna az Európai Bíróságon.

Mint azt korábban megírtuk idén január 1-jétől jelentős mértékben megváltoztak a magán- és a bérfőzésre vonatkozó szabályok. Magánfőzés keretében továbbra is évente 50 liter 86 térfogatszázalékos (vagy 86 liter 50 térfogatszázalékos) párlat állítható elő a magánfőző lakóhelyén vagy gyümölcsöse helyén használható, legfeljebb 100 liter űrtartalmú, párlat-előállítás céljára kialakított desztillálóberendezésen.

Változott azonban a magánfőző definíciója, ugyanis magánfőzőnek az a 18. életévét betöltött gyümölcstermesztő személy minősül, aki saját tulajdonú gyümölccsel, gyümölcsből származó alapanyaggal és párlat készítésére alkalmas, saját tulajdonú desztillálóberendezéssel rendelkezik.

Be kellett jelenteni

A magánfőzésben előállított párlat adója évi 1000 forint, melyet a magánfőzőnek kell megfizetnie a magánfőző lakóhelye szerinti önkormányzatnak. A magánfőzőnek az előállított párlat utáni adóbevallási és adófizetési kötelezettségét a tárgyévet követő év január 15-ig – együtt – kell teljesítenie a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz.

A magánfőzött párlat kizárólag a magánfőző, családtagjai vagy vendégei által fogyasztható el, értékesíteni csak alkoholtermék-adóraktárnak szabad.

Fontos változás, hogy 2015. január 1-jétől a magánfőző a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést az azt követő 15 napon belül köteles bejelenteni a lakóhelye szerinti önkormányzathoz. Emiatt a korábban beszerzett desztillálóberendezéseket az előbbiek szerint legkésőbb 2015. január 15-ig be kellett jelenteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik