Belföld

Szabolcsban az emberi méltóságért tüntettek

A szegénységre, a közmunkások és más dolgozók kilátástalan helyzetére kívánták felhívni a figyelmet a Közmunkás Szakszervezet tüntetésének résztvevői.

A menet február 9-én Győrtelekről Kocsordon át vonult Mátészalkára, a járási hivatalhoz. Ahogyan korábban megírtuk: a Közmunkás Szakszervezet február elején jelentette be, hogy egyhetes megmozdulás keretében kívánják felhívni az újra ülésező Országgyűlés figyelmét a szegénységre, illetve a közmunkások és más dolgozók kilátástalan helyzetére. A szakszervezet tájékoztatása szerint a menet a problémák által leginkább sújtott településeket érinti, követeléseiket a megyei kormányhivatalokhoz viszik.

Az emberi méltóság menete, Győrtelek Fotó: MTI

A szakszervezet szeretné elérni az alapvető élelmiszerek áfájának 20 százalékos csökkentését, a nettó minimálbér 88 ezer forintra, vagyis a létminimumra emelését, a közszféra béreinek 5 százalékos, de minimum 10 ezer forintos növelését, a “közmunkások jogfosztásának felszámolását”, a Munka Törvénykönyvének munkavállalókat védő radikális megváltoztatását, valamint a korkedvezményes nyugdíjak visszaállítását.


Demonstrálók Kocsordon, Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik