Belföld

Figyelmeztetés: újabb havazás jön!

Egy ciklonnak köszönhetően megint csapadékosabbra fordul az időjárás, a hét első napján pedig nagyon csípős reggelre ébredhetünk.

Európa nagy részének időjárását egy hatalmas méretű, mély ciklon alakítja, aminek eredményeként nagy területen meglehetősen alacsony a légnyomás. Ennek a ciklonnak a déli részén – az Alpok déli előterében – újabb mediterrán peremciklon alakul ki, amelynek melegfronti felhőzetéből elsősorban a déli és a nyugati országrészben vegyes halmazállapotú csapadék is előfordul, megmaradó hó jellemzően a nap végén, a délnyugati országrészben lehet – olvasható a Meteorológiai szolgálat előrejelzésében.

A szolgálat kilenc megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető előrejelzést vasárnapra a tartós köd, illetve a hó miatt. Van, ahol 12 óra alatt 5 centimétert meghaladó hó hullhat.

Az Időkép adatai szerint nyugaton havazásra, keletebbre havas esőre, esőre is számíthatunk napközben. Az északkeleti tájakon ugyanakkor eleinte kevés napsütés is lehet. Reggel a legtöbb helyen fagyni fog, valamint zúzmarás köd képződik, nappal -1 és +6 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn az északkeleti, keleti tájakon várható még kezdetben havas eső, havazás, nyugaton már kisüt a Nap. A havas, szélcsendes tájakon -10, -12 fok körüli hajnali fagyok is lehetnek, nappal -1, +5 fok várható.

Kedden szárazabb, naposabb időre van kilátás, csapadék nem várható. Hajnalban a havas tájakon -10, -12 fok köré süllyed a hőmérséklet, nappal 0 és 5 Celsius-fok közé melegszik a levegő.

Szerdán ismét csapadékosabbra, szelesebbre fordul az idő. Egy mediterrán ciklon hozza el hozzánk a csapadékok egész tárházát: eső, havas eső, hó és ónos eső egyaránt előfordulhat majd. Napközben -1 és +6 fok között alakul a hőmérséklet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik