Tértivevényes levelet kapott a NAV-tól a szegedi Pásztor Józsefné, amiben azt írták: vagyonosodási vizsgálatot rendelnek el ellene – írja a Délmagyar.hu. Az asszony 2006 óta nyugdíjas, így meg is lepődött, hiszen sok takargatnivalója nincs. Fiának 2009-ben elromlott a hallókészüléke, a cserét viszont csak 7 évente fizeti az egészségbiztosítási pénztár. Így a 929 ezer forintos készülék árának egy részét a családnak kellett összedobnia, 400 ezer forintot pedig egy ismerőstől kértek kölcsön, amiről szerződés is született.
A pénzt a szerződésnek megfelelően visszafizették, többek között Pásztorné fiának jövedelméből. Az utalást viszont az asszony a saját számlájáról teljesítette. Kiderült, hogy egy építési vállalkozó ellenőrzése kapcsán jutottak el hozzá. Rengeteg dokumentumot, bankkivonatokat, bevallásokat kértek, ami a nehezen mozgó, mozgássérült nőnek rengeteg ügyintézést jelentett.
„Lehet, hogy arra kíváncsiak, hogy a havi 72 ezer forintos nyugdíjamból hogyan tudtam a 400 ezer forintos kölcsönt visszafizetni. A válasz egyszerű – a család adta össze a pénzt, én pedig elutaltam” – mondta Pásztorné. Az adóhatóság másfél hónap után arról értesítette Pásztornét, hogy elfogadják nyilatkozatát, amiben közölte, mikor, mire kért kölcsön a vállalkozótól és hogyan költötték el.
A NAV dél-alföldi regionális igazgatóságánál közölték, hogy a revizorok a vagyonosodási vizsgálat alá vont személyekkel kapcsolatban álló adózókat is ellenőrzik, az érdektelen számukra, hogy az érintett nyugdíjas-e vagy sem.
