Belföld

Jobbik: 1990-től kell vizsgálni a belvárosi ingatlaneladásokat

A Jobbik közleményben hívta fel a figyelmet: a párt korábbi önkormányzati képviselője soha nem szavazta meg az elidegenítési javaslatokat.

A Jobbik emlékeztet: az elmúlt négy évben folyamatosan hívta fel a figyelmet az V. kerületben zajló gyanús ingatlan adásvételekre. A párt korábbi kerületi önkormányzati képviselője, Hadházy József soha nem szavazta meg az elidegenítési javaslatokat, az üléseken pedig többször figyelmeztetett, hogy vétek ilyen áron elherdálni az önkormányzati vagyont – áll a közleményben. Kiemelik: a nemzeti ellenzék többször szervezett tüntetést a kerületben a gyanús eladások miatt, „de ezeket csupán a Fidesz és az MSZP nevével fémjelzett nagykoalíciós csend övezte.”

Mint írják, ezért is tartják furcsának az „Együtt hirtelen felháborodását”. A Jobbik úgy látja: „először inkább a saját házuk táján kéne söprögetni, hiszen ők fogtak össze a korábbi polgármesterrel, Steiner Pállal, akinek a regnálása idején több mint 5 milliárd forint értékben “értékesítettek” ingatlanokat.” A Jobbik ezért 1990-ig visszamenően az összes polgármester és jegyző tevékenységét vizsgálná.

Juhász Péter, az Együtt társelnöke tavaly decemberben jelentette be: feljelentést tesz bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás gyanúja miatt Belváros-Lipótváros önkormányzatának ingatlaneladási gyakorlata miatt.

Az V. kerület önkormányzatának képviselőtestülete úgy döntött: kezdeményezik az elidegenítési rendelet átalakítását és addig is felfüggesztik az ingatlanok eladását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik