Belföld

Belvárosi csalássorozat miatt tesz feljelentést Juhász

Juhász Péter sajtótájékoztató (juhász péter, együtt pm, )
Juhász Péter sajtótájékoztató (juhász péter, együtt pm, )

Az Együtt társelnöke szerint a rendszer célja az volt, hogy verseny nélkül, a piaci ár alatt adjanak el V. kerületi ingatlanokat az általuk kijelölt vevőknek.

Feljelentést tesz bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás gyanúja miatt Belváros-Lipótváros önkormányzatának ingatlaneladási gyakorlata miatt Juhász Péter V. kerületi önkormányzati képviselő.

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: több tucat ingatlaneladást vizsgáltak, és egyetlen téves nyom sem akadt, minden esetben kiderült, hogy az adott ingatlan valamilyen módon “jogtalan, törvénytelen módon” került az új birtokos tulajdonába.

Az Együtt társelnöke szerint ebből látszik, hogy egy rendszerről van szó, amelyet jól képzett emberek építettek ki, kívülről a jogszerűség látszatát keltve.

“Ennek alátámasztására különböző papírokat gyártattak le, különböző cégeket bíztak meg” – mondta. Szerinte a rendszer célja az volt, hogy verseny nélkül, a piaci ár alatt adjanak el V. kerületi ingatlanokat az általuk kijelölt vevőknek.

A végeredmény egy hihetetlen mértékű ingatlanvagyon-vesztés, amelynek károsultja minden esetben az önkormányzat volt – tette hozzá.

Akár 10 milliárdos is lehet a bevételkiesés

Juhász Péter úgy fogalmazott: egyes ügyekben önmagában felfedezhető az okirat-hamisítás, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és csalás, azonban ezek összességét vizsgálva “kirajzolódik egy hatalmas csalássorozat”, amely akár tízmilliárd forint bevételkiesést is okozhatott az önkormányzatnak.

A politikus tarthatatlannak nevezte ezt az állapotot, ezért, mint mondta, “nyilvánvalóan” előrehozott választások lesznek az V. kerületben. Juhász Péter azonnali lemondásra szólította fel Szentgyörgyvölgyi Pétert, Belváros-Lipótváros polgármesterét, Sélley Zoltán jegyzőt, valamint a képviselő-testület azon tagjait, akik az előző ciklusban is képviselők voltak, illetve azokat, akik tisztséget töltöttek be bármely bizottságban.

Juhász Péter bízik abban, hogy Polt Péter legfőbb ügyész azonnal nyomozást indít, olyan gyors és transzparens lesz, mint ahogy Simon Gábor, korábbi MSZP-s képviselő vagy más baloldali politikusok esetében volt. Azt mondta: az adatokhoz, jegyzőkönyvekhez, amelyekből a “bűnszervezetet” feltárta kollégáival, minden képviselő hozzáférhet.

Válaszolt az önkormányzat

Belváros-Lipótváros Önkormányzata már a nyáron feljelentést tett Juhász Péter ellen rágalmazás miatt. Azóta az önkormányzat két újabb keresetet indított az Együtt társelnökével szemben nyilvánvaló hazugságai miatt – írta közleményében az önkormányzat. Hozzátették, hogy december 4-én a Fővárosi Törvényszék másodfokú döntésével elrendelte, hogy Juhász Péter ellen az ügyészség is eljárást indítson vádaskodásai miatt. Szerintük Juhász Péter nagy eséllyel indul, hogy 2015-ben ő legyen a rágalmazás miatt legtöbbször elítélt politikus.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik