A köztársasági elnök fogadta Zámbó Pétert, az Országos Erdészeti Egyesület elnökét, aki tájékoztatást adott a károkról, az elmúlt másfél hónapban történt munkálatokról és a további teendőkről. Az erdészek becslése szerint az elmúlt 30-40 év munkáját tette tönkre a decemberi természeti katasztrófa, amely miatt 34 ezer hektár állami erdőt kell helyreállítani.
A kár akkora, hogy enyhítése állami segítség mellett is csak társadalmi összefogással történhet meg.
Az összefogás érdekében Áder János köztársasági elnök pénteken levélben fordult Szabó László Zsolthoz, az MTVA vezérigazgatójához, hogy “a közszolgálati média szenteljen kiemelt figyelmet a hazánk erdeinek kárenyhítését célzó civil összefogásnak, hiszen az MTVA mindig is fontos szerepet vállalt a társadalmi kezdeményezések támogatásában” – írta az államfő hivatal.