Belföld

Juhász Péter lemondott bizottsági tagságáról és kivonult

A politikus nem akar asszisztálni az általa lopásnak nevezett tevékenységhez, ezért hagyta ott az V. kerület bizottságát. Bejelentése után kivonult az ülésről.

Juhász Péter csütörtök reggel, a belvárosi önkormányzat bizottsági ülésének elején jelentette be: lemond bizottsági tagságáról, tájékoztat a 444.hu. A politikus a már csak a kerületi óvodákért és tanulmányi ösztöndíjakért felelős oktatási bizottságban kapott helyet, azonban a közgyűlés munkájában sem vesz részt – tájékoztatnak. Juhász azzal indokolta döntését, hogy nem akar részt venni a lopásban, amit a közvélemény a belváros homályos ingatlanértékesítési ügyleteiként ismert meg.

Felszólalása végén átadta azt a feljelentést, amit december 29-én tett a Fővárosi Főügyészségnél. Ahogyan korábban hírt adtunk róla, a feljelentés tárgya „a Belváros-Lipótváros Önkormányzata ingatlanvagyonának értékesítésekor éveken át folytatott jogszabálysértő gyakorlat, mely összességében és egyes elemeiben is különösen jelentős kárt, vagyoni hátrányt okozott az önkormányzat, a magyar államnak, illetve az állampolgárok számára.”

Juhász figyelmeztette Szentgyörgyvölgyi Péter jelenlegi polgármestert: mostani pozíciójában nem kaphat mentességet. „Nehogy abba a helyzetbe kerüljön, hogy Rogán Antal önt tolja előre” – mondta a kerület vezetőjének távozása közben Juhász Péter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik