Belföld

Nyitottságot vár az amerikaiaktól Szijjártó

A magyar-amerikai politikai kapcsolatok nyitott kérdéseinek megoldása csak kölcsönös akarattal lehetséges - mondta külgazdasági és külügyminiszter kedden a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

Szijjártó Péter kiemelte: több nyitott kérdés terheli a magyar-amerikai politikai kapcsolatokat, és Magyarország érdeke az, hogy ezeket mielőbb lezárják. Ha az amerikai kormánynak valóban a korrupció a problémája, akkor szívesen együttműködnek ez ügyben, de a korrupció ellen nemcsak általában kell küzdeni, hanem minden konkrét esetben is – magyarázta. Úgy vélte, ezért helytálló a magyar kormány kérése a bizonyítékok átadásával kapcsolatban. Eddig nem került sor olyan információ vagy dokumentum átadására, amely alapján kideríthető lenne, pontosan milyen ügyekben kikre gondol az amerikai kormányzat – tette hozzá.

Nyitottság a lezáráshoz

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar kormánynak könnyebb úgy sikeres külgazdasági és külügyi stratégiát folytatnia, ha lezárja a nyitott kérdéseket az Egyesült Államokkal. Az ehhez szükséges teljes nyitottság és készség a magyar kormány részéről megvan, és fontos lenne, hogy ez mindkét oldalon fennálljon, mert kölcsönös akarat nélkül nem zárhatók le a nyitott kérdések – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy néhány héten belül három új amerikai beruházás érkezik Magyarországra, Szijjártó Péter közölte: 510 új munkahelyet jelentenek az összesen 15,5 millió dollár értékű beruházások, amelyek két termelő és egy szolgáltató vállalatot érintenek.

90 ezren dolgoznak amerikai cégnél itthon

Az amerikai cégekkel mindig is zökkenőmentes volt az együttműködés, ezek a vállalatok mintegy 90 ezer embernek adnak munkát Magyarországon – mondta. Hozzátette: eddig kilenc amerikai vállalattal kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást, és csütörtökön írják alá a tizediket.

Arról is beszélt, hogy a megállapodással nem jár adókedvezmény, nem ad mentességet a közbeszerzési eljárások alól, viszont közös fejlesztési programokat jelent, hogy minél több magyar beszállítóval dolgozzanak ezek a cégek. Segíti az együttműködést az egyetemekkel és a szakképző intézményekkel is, továbbá folyamatos konzultációt jelent a kormánnyal annak érdekében, hogy a vállalatok Magyarország mellett döntsenek, amikor beruházásokról határoznak.

Szijjártó Péter a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodással kapcsolatban kifejtette: ez a világkereskedelem egyik legfontosabb dokumentuma lehet, így kellő alaposság, higgadtság, körültekintés és nyilvánosság szükséges az erről folytatott tárgyalásokon. A vitatott kérdésekről beszélve kijelentette: Magyarország GMO-mentességét az alaptörvény szabályozza, így ebben a témában nincs mozgástere a kormánynak. A beruházásvédelemről azt mondta, az OECD-tagoknak feltételezniük kell egymásról, hogy jogrendszereik vannak olyan fejlettek, hogy vitás ügyekben nem kell választott bírósághoz fordulni, hanem azok az adott ország jogrendjén belül megoldhatók. A miniszter megjegyezte: a megállapodáshoz a nemzeti parlamentek ratifikációjára lenne szükség.

Stratégiai partner marad a Tesco

A miniszter Angela Merkel német kancellár budapesti látogatását illetően közölte: a magyar-német kapcsolatok olyan jelentőségűek, hogy a két ország vezetőinek rendszeres brüsszeli egyeztetése mellett budapesti vagy berlini tanácskozásuk is indokolt.

Vlagyimir Putyin budapesti látogatásáról pedig azt mondta: az orosz elnök magyarországi útja régóta napirenden van, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök tavaly és tavalyelőtt is járt Moszkvában. Putyin látogatásának végleges időpontjáról még egyeztetnek – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy a Tesco bezárja egyes magyarországi áruházait, kijelentette: a brit vállalat a legnagyobb külföldi foglalkoztató Magyarországon, a kormány nagyra becsüli a magyarországi tevékenységét és sajnálja a mostani döntését, de továbbra is stratégiai partnerként konzultál a céggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik