Belföld

Vasárnapi zárva tartás: egy népszavazási kérdést visszautasítottak

Megtagadta a vasárnapi zárva tartást érintő népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdést a volt monoki polgármester adta be.

Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke azt a kérdést kívánta országos népszavazásra bocsátani: “Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi nyitva legyen?”

Az NVB tagjai úgy ítélték meg, hogy a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének. A törvény szerint ugyanis a népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles. A vitában Patyi András, az NVB elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdés nem felel meg ennek a követelménynek, továbbá a “multi” kifejezés alapvetően gazdasági társaságot jelöl, márpedig az nem lehet nyitva.

Szepessy Zsolt december 18-án négy országos népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, a pénteken elutasított mellett a következő kérdéseket kívánta népszavazásra bocsátani: “Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva legyen?”; “Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi zárva legyen?” és “Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?” A három aláírásgyűjtő ívet Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke december 23-án formai okokra hivatkozva elutasította, és nem terjesztette az NVB elé.

A volt monoki polgármester szerdán ismételten benyújtott hitelesítésre a decemberben elutasított kérdésekből kettőt: “Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva legyen?”, valamint azt, hogy “Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?”, emellett csütörtökön még egy kérdést nyújtott be az NVB-hez, ez pedig úgy szól: “Egyetért-e Ön a Parlament által megszavazott “az üzletek nyitvatartásáról” szóló T/1914. törvényjavaslattal?”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik