A kormánypárti politikus szerint szükségtelen az egyeztetés nélküli rohanás, mert nincs “szükséghelyzet”. A 2010 és 2014 közötti időszak, valamint a három tavalyi választás eredménye szükségtelenné teszi a rohanást.
Nem szerzetesi életformát várnak
A Heti Válasznak adott interjúban Gulyás a Kövér László, Lázár János, Pokorni Zoltán “tengelyen” kialakult vitáról is beszél. A fideszes politikus úgy véli, viták vannak, állandósult ellentétek vagy törésvonalak nincsenek. Lázár János fenyegető hangnemű üzenetéről azt felelte, hogy a házelnök személyét ért kritikát “értelmetlennek és kifejezetten méltatlannak” tartja.
Fotó: MTI
A hetilap a Fidesz “önazonosságaként” említette, hogy a párt létezése óta egyfélét mondott a “Zoltai-jelenségről”, a plebejus politikáról és a “luxus baloldalról”, az offshore-ügyekről. Gulyás Gergely úgy véli, minden közszereplőnek tudnia kell bizonyítani, hogy vagyonát jogszerű forrásból szerezte. Senki sem szerzetesi életformát vár el, de polgári jó ízlés kérdése a jólét és a luxus közötti határvonal meghúzása.
Amikor engedményt tettünk, hibáztunk
A fideszes politikus az interjúban felidézte azt is, hogy Orbán Viktor még ellenzékben azt mondta: “Egy képviselő arra is ügyeljen, milyen autóval jár.” Gulyás Gergely hozzátette: ennek megfelelően cserélték 2010-ben a kormányzati Audikat is Skodákra.
A Zoltai Gusztávval, a Miniszterelnökség miniszteri tanácsadójával és Tasnádi Lászlóval, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárával kapcsolatban feltett kérdésre azt válaszolta: “A Fidesz születésétől fogva antikommunista. Ezen a területen semmilyen engedményt sem szabad tenni. Amikor tettünk, hibáztunk.”
A fideszes politikus kiemelte továbbá, hogy a gyülekezési törvénnyel kapcsolatos felvetése arra vonatkozott, hogy a Parlament előtti, hónapokon át tartó sátortáborozást elfogadhatatlannak tartja. Azt mondta: ha valaki a gyülekezéshez való jog érdemi korlátozását szorgalmazná, elsők között szólalna fel ellene.
Gulyás Gergely az interjúban azt is elmondta, hogy a drogtesztről – az igazságügy-miniszterrel egyeztetve – jogi véleményt készít a Fidesz-frakció számára.