Belföld

Útdíj: Kaposvár vezetői Sesztákhoz fordulnak

A megyei e-matrica rendszert jónak értékelték, de a kaposvári elkerülő út fizetőssé tételét még nem tartják indokoltnak, hiszen nem készült el az M67-es út és az M9-es autópálya, amelyeket összekötne. A város és a megye vezetői az országgyűlési képviselővel közösen lépnek fel.

Egy szerdai kaposvári sajtótájékoztatón Szita Károly, a város polgármestere kijelentette: a szintén a Fidesz-KDNP-t erősítő Jakó Gergellyel, a megyei közgyűlés elnökével és Gelencsér Attila (Fidesz) országgyűlési képviselővel közösen azzal a javaslattal keresik meg Seszták Miklós minisztert, hogy mérlegelje a helyi szempontokat, és vegye ki a fizetős szakaszok közül a kaposvári elkerülő utat.

Jakó Gergely a megyei e-matrica rendszer mellett érvelve elmondta: a Balaton déli partján közlekedők 5000 forintért használhatják egész évben az M7-es autópálya somogyi szakaszát, ami a szezonban nagy forgalom alól mentesíti a déli parti településeket.

Szerdán, még a tájékoztató előtt az MSZP kaposvári elnöke, Pintér Attila azt közölte: ha Szita Károly és Gelencsér Attila nem tesz érdemi lépést a 61-es út elkerülő szakaszán Kaposvár számára “indokolatlanul, diszkriminatívan és méltánytalanul bevezetett” útdíjfizetési kötelezettség megszüntetéséért, akkor a város január 22-i ülésén maga kezdeményezi, hogy a közgyűlés forduljon a kormányhoz és a nemzeti fejlesztési miniszterhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik