Belföld

Fodor Ibolya-gate: rendőrt hívtak az RTL Klub stábjára

Kihívta rendőrséget a RTL Klub stábjára a pécsi KÉK Egyesület munkatársa. Korábban itt dolgozott Fodor Ibolya ex-fideszes képviselő, aki viszont egy kommentelőt citálna bíróságra.

Ahogyan korábban tájékoztattunk: pécsi Herkóné Dömölki Piroskát egy Facebook-kommentárja miatt kereste meg az önkormányzati képviselő. Először meg akarta győzni, majd átváltott arra, hogy a főnökével „beszéli meg”, közalkalmazott létére nyíltan politizált és Fodor Ibolya szavaival élve: rágalmazta a város képviselőjét. A gond csak az volt Fodor Ibolya tervével, hogy Herkóné már nyugdíjas.

A pecsma.hu-nak a Fidesz egykori tagja elmondta: „elege lett abból, hogy őt bárki bárhol bármivel megrágalmazza”, ezért is mondta a kommentelőnek, hogy a történtekért vállalnia kell a felelősséget. Hozzátette: miután ez egy magánbeszélgetés volt, és ezt engedély nélkül nyilvánosságra hozta a hölgy, ezért akár levéltitok megsértése miatt is tehetne feljelentést.
Pécs önkormányzati honlapja arról számol be, hogy Fodor feljelentette az RTL riporterét és szerdán rendőröket is hívott a sajtósokra, akik éppen ez ügyben akarták megkérdezni. A cikk szerint tévések a KÉK Egyesület irodájának ajtaját nyomták rá Fodorra, amit belülről tartottak, hogy ne tudjanak engedély nélkül bemenni az RTL KLUB munkatársai.
Meg kell védeni a családomat és a kollégáimat, mert már munkájukat sem tudják ellátni – nyilatkozta a portálnak Fodor Ibolya.

A pecsistop.hu azonban máshogyan ismerte meg a történetet. Állításuk szerint nem Fodor tett feljelentést, hanem egykori kollégája, aki jelenleg is az egyesületnél dolgozik és aki az önkormányzati lap vonatkozó cikkéhez ezt írta:

„Másrészről annyit még had írjak hozzá a cikkhez hogy a Bíró László, tehetséges RTL Riporter ellen a büntető feljelentést én tettem meg , mert felháborító hogy dolgozni, a munkánkat maximálisan elvégezni nem tudjuk pár bulvár médiától!”

A cikk alatt Herkóné Dömölki Piroska közétette az ominózus beszélgetést, mire Fodor Ibolya sem késlekedett:

Kedves Piroska a beszélgetést megvágta , de miután ez magán levelezés volt ezért természetesen levéltitok megsértéséért is feljelentést teszek, a családom védelmében. Nehogy azt higgye bárki hogy tovább folytathatja “áldásos” tevékenységét.Rágalmazhat, hazudozhat büntetlenül. Majd a bíróság dönt.Áldja Isten.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik