Belföld

Útdíj: csalóka a kormány térképe

m0(960x640).jpg (m0)
m0(960x640).jpg (m0)

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebook-oldalán hívja fel a figyelmet arra, hogy a kormány minden utat fizetőssé tett, amire ráfogható, hogy gyorsforgalmi út.

„Budaörs, Gyál, Vecsés-Üllő, Vác-Göd-Dunakeszi-Fót, Kaposvár, Szombathely, valamint Budapest külső kerületei közül IV, XV, XVIII, XI. Ez alsó hangon is több százezer ember. A propaganda pedig azt tolja, hogy milyen jó is lesz ez mindenkinek”.

Ezt a civil szervezet inkább nem kommentálja, azt viszont szóvá teszi, hogy az M0-snál „az ingyenes rész jóval rövidebb, a zölddel jelölt szakaszok egy részéről ugyanis csak fizetős szakaszra hajtva lehet jutni. Nem fizetős, mert EU-s pénzből épült, de gyakorlatilag nem használható ingyenesen. Ez jogilag is aggályos” – írja a VEKE, amely szerint az újpesti mellett több ilyen szakasz van.

A VEKE a kormány térképe alapján korábban arra is figyelmeztetett, hogy fizetős lesz a 4-es út bevezetője, sőt a ferihegyi repülőtér 2-es termináljához is matricát kell venni. Az egyesület emlékeztet rá, hogy a térképek alapján van egy másik komoly zavar is: nem tudni, hogy pontosan mi a helyzet az M86-os úttal. A kormany.hu egyértelműen fizetősként jelöli, de Hende Csaba miniszter, azt nyilatkozta, hogy az nem lesz fizetős. A nyugat.hu azonban azt írja, hogy a valóság 24 óra alatt meg is cáfolta a minisztert, aki a Vas Népének még ellenzéki riogatásnak nevezte az útdíjról szóló híreket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik