Belföld

Juhász Péter közjegyzői okiratban rögzíti: Deutsch drogozott

juhász péter (juhász péter)
juhász péter (juhász péter)

Juhász Péter ígérete szerint januártól nyilvánosságra hozzák azokat a közjegyzői okiratba foglalt tanúvallomásokat, melyek bizonyítják: Deutsch Tamás igenis fogysztott kábítószert.

Az Együtt politikusa a Klubrádióban mondta el: nem várja meg, míg Deutsch Tamás feljelentést tesz ellene rágalmazás miatt, állítása szerint ahhoz a fideszes megmondóember “túl gyáva”. Juhász Péter hangsúlyozta: nem szeretné, ha Deutsch elodázná a beígért peres lépéseket és így feledésbe merülne, mit vállalt, januártól pedig közjegyző elé viszi tanúit, akik hivatalos okiratban rögzítik: Deutsch Tamás fogyasztott már kábítószert.

Kocsis Máté fideszes képviselő tett javaslatot a politikusok, újságírók, illetve 12-18 év közötti fiatalok kötelező drogtesztjére. Deutsch Tamás a Parlament TV-nek adott interjújában állt ki az ötlete mellett, valamint kijelentette: élete eddigi 48 éve alatt egyszer sem fogyasztott drogot. Mint mondta: „Lehet, hogy a következő mondataim tovagyűrűző hullámokat fognak kelteni, de az a helyet, hogy 48 éves múltam el és azt gondolom, hogy az ember különböző életkoraiban nagyon sok dolgot kell, hogy kipróbáljon, én így éltem az életem. Sokat segített abban, hogy boldog és teljes életet tudjak élni. Ez vezetett arra, hogy sok mindent kipróbáltam, de nem mindent. Az én életemben van egy ilyen, ma már szinte ballépésnek, gyengeségnek számító dolog, hogy én soha, semmilyen kábítószert nem próbáltam ki.”

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik