A norvég pénzekkel van elfoglalva a NAV

Nem szállnak le a civil támogatásokról: költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást az adóhatóság.

Korábban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálta a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek felhasználását. A norvég kormány álláspontja szerint ezzel a magyar fél felrúgta a támogatásokról szóló megállapodást, mivel nem magyar költségvetési pénzről van szó. A Kehi ennek ellenére feljelentést tett a rendőrségen és az adóhatóságnál is azzal vádolva egyes támogatott szervezeteket, hogy a jóváhagyott céltól eltérően használták fel a pénzeszközöket. Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs Alapítvány volt igazgatója korábban a Hír24-nek elmondta: a Kehi vizsgálata részinformációkból vont le téves következtetéseket.

A Magyar Nemzet pénteki számában írt arról, hogy a pénzügyi nyomozók a Kehi feljelentését értékelve rendelték el a nyomozás megindítását költségvetési csalás gyanúja miatt, míg a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz. A civil pénzekkel kapcsolatos fellépést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sulykolta, mert álláspontja szerint a pályáztatásban részt vevő Ökotárs Alapítvány szorosan kötődik az LMP-hez, jóllehet azok, akiken keresztül összefüggésbe akarta hozni Lázár az alapítványt a párttal, már nem tagok az LMP-ben. Ezzel kapcsolatban az LMP azt javasolta a Fidesznek, hogy inkább a CÖF-fel való zavaros viszonyát tisztázza a független civilek ellehetetlenítése helyett.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.