Belföld

A Kehi feljelenti az Ökotárs Alapítványt

Azt állítják, hogy szabálytalanságokra derítettek fényt a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatainál.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy sok esetben indoklás nélkül, utólag módosították az értékelők által adott pontszámokat, aminek következtében olyan pályázók is eleshettek a támogatásoktól, melyek egyébként színvonalas pályázatot nyújtottak be. Azt állítják, hogy a Norvég Alapot koordináló brüsszeli iroda is jelezte az Ökotárs felé, hogy indokolatlanul magas az elutasított pályázók száma.

Nem támogatható költségek elszámolásával, saját használatra szolgáló tárgyak beszerzésével, szerződések visszadátumozásával, a megvalósítási határidő szabálytalan túllépésével vádolják az Ökotársat. A szabálytalanságok öt esetben megalapozzák a költségvetési csalás, nyolc esetben a hűtlen kezelés gyanúját, egyes esetekben pedig a magánokirat-hamisítás gyanúja is felmerül – közölte a Kehi, hozzátéve, hogy feljelentést tesznek ezekben az ügyekben. Azt is megjegyezték, hogy az Ökotárs és konzorciumi partnerei igyekeztek akadályozni a vizsgálatot.

Korábban Foltányi Zsuzsa, az alapítvány volt igazgatója a Hír24-nek elmondta, hogy a Kehi jogszabályok és szerződések alapján nem jogosult a Norvég Civil Támogatási Alappal kapcsolatos ellenőrzésére, az általa lefoglalt dokumentumok pedig a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda tulajdonát képezik. A Kehi-vizsgálatokkal kapcsolatban korábban a Magyar Nemzet szivárogtatott részleteket, az egyes esetek kapcsán Foltányi megjegyezte, hogy részinformációkról van szó, melyekből téves következtetéseket vontak le.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik