Belföld

Kocsis Máté is visszakozott drogtesztügyben

Finomabban és visszafogottabban fogalmazott Kocsis Máté egyik legutóbbi Facebook-bejegyzésében az átala felvetett drogtesztről. A fiatalok tesztelését szülői beleegyezéshez kötné.

A józsefvárosi polgármester most arról értekezik a Facebookon, amit pártja is képvisel legújabban a kötelező drogteszt kérdésében. Vagyis: a fiatalokat csak szülői engedéllyel lehetne alávetni az ellenőrzésnek. “Nyilvánvalóan a fiatalok drogtesztjét csak a szülő beleegyezésével lehetne elvégezni, annak eredményéről csak a szülő tudhatna és semmiféle hatósági jogkövetkezménnyel nem járna, ha pozitív az eredmény” – írja a békülékenyebb hangot megütő Kocsis. 

Olyan általános dolgokat fűz kommentárként a drogteszthez, hogy a gyerekeket meg kell védeni a drogtól, ehhez pedig szerinte az “egyik jó eszköz a drogszűrés”. Kocsis szerint e mellett fontos, hogy a prevenció más formáira is nagyobb figyelmet és több pénzt fordítsanak. Ehhez képest ő volt az, aki a kerületében megszüntette a Kék Pont drogambulancia működését.

Az utóbbi napok egyik legnagyobb médiafigyelmét kiváltó ötlet gazdája az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is nyilatkozott. „Én nem mondtam, hogy ez az egy jó megoldás van. Én csak feldobtam egy lehetőséget” – állította. Kocsis úgy érvelt, hogy a politikusoknál, és az újságíróknál a munkájuk miatt van szükség az ellenőrzésre. Érdekes volt, hogy hány újságíró ugrott fel azonnal a székéből, és ugrott a torkomnak a javaslat miatt – tette hozzá mintegy sejtetve a drogfogyasztás és az újságírók közötti kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik