Belföld

Máris kifaroltak Kocsis Máté drogteszttervéből

Hétfőn este már ott tartott a Fidesz, hogy csak önkéntes formában vezetnék be a fiatalok számára az ellenőrzéseket.

Szombaton dobta be Kocsis Máté Fidesz-szóvivő azt a javaslatot, mely szerint a politikusokat, az újságírókat és a veszélyeztetett korú fiatalokat kötelező drogteszt alá kellene vonni. Az Index viszont kormányzati forrásból úgy értesült, hogy hétfő estére már lényegében kifarolt a jobboldal a nagy visszhangot keltő javaslatból.

Rogán Antal frakcióvezető hétfőn a délelőtti frakcióülés után még azt jelentette be, hogy a fideszesek többsége támogathatónak tartja Kocsis ötletét, de már akkor is leszögezte, hogy az eredményt más nem ismerheti meg az érintetten és szülein kívül. Hétfő este már ott tartott a javaslat, hogy csak akkor kell a fiataloknak vizsgálatra menniük, ha azt ők maguk vagy a szüleik kérik.

A portál úgy tudja, hogy a Fideszen belül is jogilag kivitelezhetetlennek tartják, hogy újságírókra vagy más foglalkoztatási csoportokra kiterjesszék a drogteszt-kötelezettséget. A javaslat egyébként nem Kocsis Máté ötlete volt, a hvg.hu szerint Orbán Viktor kommunikációs stábja találta ki a tervet, amivel tematizálták volna a közbeszédet, a terv azonban mégsem talált egyöntetű támogatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik