Belföld

Eltávolodik az országos politikától Karácsony Gergely

A PM társelnöke szerint úgy tud pártjának és a baloldalnak segíteni, ha sikeresen vezeti Zuglót.

Az Indexnek adott interjújában Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke elmondta: maximum a fővárosi ügyekig merészkedik a jövőben, energiáit Zugló irányítására fókuszálja. „Abból, hogy elnökségi ülésekre járok, meg sajtótájékoztatókon követelem mindennap Orbán Viktor lemondását, önmagában még semmi nem fog felépülni. Helyben kell megmutatni az alternatívát” – mondta el Karácsony, aki az Együtt-PM pártszövetség közelmúltban történt szétválásával kapcsolatban elmondta: ő nem akarta a kockázatosabb utat választani, ahogyan Bajnai Gordon sem a szakítás mellett tette le a garast.

„Összefogáskényszer van és összefogáskényszer lesz is” – jelentette ki az interjúban Zugló polgármestere, aki azonban hozzátette: az MSZP-vel és a DK-val kötött tavaszi megállapodást nem bánta meg, most azonban a baloldalon álló négy pártnak saját magára kell figyelni, mivel „ezek a pártok jelenleg együtt és külön-külön is alkalmatlanok arra, hogy többséget hozzanak a baloldalnak.”

 Fotó: Kummer János

Karácsony az interjúban arról is beszél, hogy az MSZP Újpesten aratott fölényes győzelme, a jobbik ózdi és a PM szekszárdi eredményei azt bizonyítják, hogy „a Fidesz gyakorlatilag összeomlott”. A politikus véleménye szerint a PM akár kormányra is kerülhet a többi baloldali párttal összefogva, azonban most nem lát olyan személyt, aki ezt a baloldali összefogást vezethetné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik