Belföld

Török: Orbánnak is indulnia kéne Veszprémben

A politikai elemzőnek még hétezer lájk hiányzik az induláshoz, de ha Simicskából jelölt lesz, akkor visszavonulót fúj. De szívesen látná a jelöltek közt a miniszterelnököt is akár.

Török Gábor a Népszabadságnak adott interjújában így indokolta bejelentését, miszerint ha kap 22 ezer lájkot, elindul a veszprémi időközi választásokon: hosszú ideje keresem azt, hogyan foglalkozhatnék másképp a politikával, mint eddig. A parlamenti politizálás mindig is érdekelt, csak nem tudtam elképzelni, hogyan juthatnék oda. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak megkeresések, hanem azt, hogy nem voltak szimpatikusak – árulta el.

Hozzátette, hogy most egy nagyon érdekes választás következik, amelyre elemzőként is kíváncsi. Leginkább a kampány érdekli, megnézné „résztvevő megfigyelőként”. Hozzátette, hogy persze érdekli az emberek, a média és mindenekelőtt a pártok reakciója.

Török elmesélte, hogy az ötlet onnan jött, hogy kapott egy levelet valakitől, aki látta, hogy a szombati Felcsút-Haladás meccsen Orbán Viktorral beszélgetett, és a levélíró ebből azt szűrte le: ott kapta meg az utasítást, hogy induljon el Veszprémben.

Orbánnak is indulnia kéne

Simicska Lajos indulásáról úgy vélte, hogy az az évszázad meglepetése lenne. Mint kifejtette, ha egy éve fel kellett volna sorolnia tíz dolgot, ami nem történhet meg a magyar politikában, köztük lehetett volna, hogy Simicska elindul egy választáson. Török hangsúlyozta, hogy önmagában az, hogy nyilatkozott, és nem zárta ki az indulását, rendkívül meglepő, és azt mutatja, hogy nagyon komoly dologról van szó, nem látszatkonfliktusról közte és a miniszterelnök között.

Veszprémben sokan nem csak sajtóhírekből ismerik Simicskát, a kézilabdacsapat egyik fő támogatója és szurkolója. Ezzel sok szavazót elér – emlékeztetett az elemző.

Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha Orbán Viktor is elindulna, eldönthetnék a választók a háborút. Bár nem vagyok benne biztos, hogy számomra szerencsés lenne egy ilyen helyzetben a pályára lépni vagy a pályán maradni – fogalmazott Török.

Ne kérjenek tőle semmit

Az interjú készítése után jelentette be Vona Gábor, hogy a Jobbik nem állít jelöltet, ha Török elindul. Erre a politológus azt mondta a lapnak, hogy ugyanazt a három dolgot mondta Vonának, amit másoknak is. Egyrészt azt, hogy még nem dőlt el ez a kérdés: egyelőre nem álltam fel a rajtkőre, és nem biztos, hogy ott leszek. Másrészt, hogy neki minden választópolgár egyforma, ha indul, minden szavazó támogatását tisztelettel köszöni, bárhonnan is jöjjön. Harmadrészt azt, hogy nem szeretne álfüggetlen lenni.

Csak akkor érdekli az indulás, ha lehetősége lesz a pártoktól függetlenül megjelenni. Így aztán egyetlen párt támogatását sem kéri, s őket is arra kéri, hogy tőle se kérjenek semmit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik