Belföld

Elbuktak Vida és Varga érvei

Varga Mihály Vida Ildikó cége elmaradt adóbefizetése és mérlegei kapcsán arról beszélt, hogy a bt. annak idején azért nem fizetett, mert átmenetileg nem működött, a Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint azonban ilyen kifogások alapján nem lehetett elkerülni a bevallást és az adófizetést.

A cégeknek az alapítástól a megszüntetésig minden évben kell adóbevallást és mérleget leadniuk, még az „igazából nem működőknek” is – derül ki a Népszabadság cikkéből. Az általuk megkérdezett szakértők cáfolják Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavait, amelyekkel Vida Ildikó adóhivatali és Halasi Tibor vagyonkezelő-elnök közös egykori cégét vette védelmébe.

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője és Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elnöke az 1993-as alapítástól a 2011-es kényszertörlésig kültag volt a Casus Bt.-ben, amely soha semmiféle adó- és egyéb közkötelezettségének nem tett eleget, egyetlen adóbevallást nem nyújtott be, és adót sem fizetett.

A nemzetgazdasági miniszter az ATV-nek úgy fogalmazott: „Ha jól olvastam a cikket, ez a cég nem működött, tehát nem azért nem fizetett adót, mert nem akart adót fizetni, hanem mert se bevételei, se kiadásai nem voltak. A cikk után felhívtam Vida Ildikót és megkérdeztem, hogy pontosan mi történt. Ő elmondta, hogy valóban kültag volt egy ilyen cégnél, amely körülbelül egy évet működött, azt követően nem működött, se bevétele, se kiadása nem volt, semmiféle adózási kötelezettsége így nem keletkezett, ezért is kellett aztán a céget megszüntetni. Ebből a szempontból a cég, hogy mondjam, egy olyan cég volt, amit valamire létrehoztak, csak aztán a cég igazából nem működött.”

A Népszabadság által megkérdezett szakértők szerint viszont egy társaság – akár a húsz évvel ezelőtti, akár a jelenlegi szabályokat vesszük alapul – a megalapítástól a törlésig, avagy a működéstől való eltiltásig tekintendő működőnek. Más értelmezés nem lehetséges.

Varga Mihály azt ígérte, írásos feljegyzést kér Vida Ildikótól. Azóta viszont sem a nemzetgazdasági tárca, sem az adóhivatal nem válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdéseikre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik