Belföld

Szegregálnák a minisztert

Három roma, illetve jogvédelemmel foglalkozó szervezet szeretné megakadályozni Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter tervét, hogy maga dönthessen a roma gyerekek elkülönített oktatásáról.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, az Európai Roma Jogok Központja és a Romaversitas Alapítvány arra kéri az országgyűlési képviselőket, ne támogassák a parlamentben most tárgyalt javaslatot. Szabó Tímea független képviselő már jelezte, módosító indítványban kezdeményezi, ne a miniszter dönthessen arról, mely iskolák különíthetik el a gyerekeket  származásuk alapján. Minderről a Népszabadság számol be.

A lap szerint Balog azért akarja saját kezében összpontosítani a döntéseket, mert néhány hete a bíróság kimondta, hogy fel kell számolni a nyíregyházi Huszár-telepen működő iskolát, ami szegregálta a gyerekeket. A perben a miniszter az iskola mellett tanúskodott. 

„Elfogadhatatlan volt már az is, hogy egy kormánytag folyamatban lévő perbe hívatlanul belép, majd amikor számára kedvezőtlen döntés születik, aljasul megváltoztatja a vonatkozó törvényt. Világos, mely iskolák miatt hozza ezt a jogszabálymódosítást. Lesznek iskolák, amelyeknek megengedik, hogy ne vegyenek fel cigány gyerekeket, s ezzel az úgynevezett elitoktatást is biztonságba helyezi”– mondta Daróczi Gábor, a Romaversitas Alapítvány igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik