Belföld

Fel kell számolni a szegregáló nyíregyházi iskolát

A Debreceni Ítélőtábla jogerős döntése értelmében fel kell számolni a nyíregyházi Huszár-telepen működő cigányiskolát. Az intézményt a görögkatolikus egyház tartotta fenn, Balog Zoltán pedig többször is kiállt mellette.

Az iskolát a szegregáció miatt egyszer már bezáratta a nyíregyházi önkormányzat. Az intézményt 2011-ben indította újra a görögkatolikus egyház, ám ellenük és önkormányzat, illetve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ellenpert indított az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány. Idén februárban elsőfokon meg is nyerték a pert; az ítélet megállapította, az önkormányzat azzal, hogy az iskola épületét ingyen a görögkatolikus egyháznak adta, továbbá pénzügyi támogatást is nyújtott, s mindezzel egyidejűleg megszüntette a telepi gyerekeket utaztató iskolabuszt, a cigány tanulókat jogellenesen elkülönítette. A perben az iskola mellett tett tanúvallomást Balog Zoltán humánerőforrás miniszter.

A mostani ítélet szerint a Huszár-telepen már nem indul új, szegregált első osztály – közölte lapunkkal az alapítvány.

Balog Zoltán minisztériuma az ítéletre reagálva azt közölte, „a Huszár-telepi iskola ügye azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy szükséges megvizsgálni, milyen jogszerű módjai lehetnek azon iskolák működtetésének, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek esélyteremtő felzárkóztató oktatását segítik”. Azt azért nem felejtik el megjegyezni, hogy az alapítvány miatt olyan gyerekek esnek el a kiemelkedő oktatástól, akiknek korábban nem volt esélyük a személyre szabott oktatásra.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik