Belföld

Szijjártó köti az ebet a karóhoz

Szerinte nem kaptak konkrétumokat Amerikától a korrupciós vádakkal kapcsolatban, ezért nem vizsgálja a kormány a felmerült kérdéseket.

A külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az ATV műsorában elmondta, hogy Magyarország mielőbb le szeretné zárni az amerikai-magyar kapcsolatokat terhelő nyitott kérdéseket. A gazdasági és védelmi együttműködést a lehető legjobbnak minősítette, ugyanakkor megjegyezte, hogy a politikai együttműködést nyitott kérdések terhelik.

“Sziklaszilárd és határozott álláspontom, hogy ha valaki más korrupcióval vádol meg, akkor mellé kell tenni a konkrétumokat” – fogalmazott Szijjártó Péter a kitiltási üggyel kapcsolatban, hozzátéve, hogy “ha ezekkel a konkrétumokkal rendelkeznénk, akkor senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a magyar kormány kivizsgálná ezeket a kérdéseket”.

A miniszter azt mondta, abban reménykedik, hogy sikeres lesz Polt Péter legfőbb ügyész azon kezdeményezése, amellyel amerikai kollégájától kér segítséget az ügyben.

A héten egyébként kiderült, hogy az amerikai érdekeltségű Bunge vállalat konkrét adatokat adott át az adóhatóságnak konkurensei adócsalásáról, amiben azóta sem történt előrelépés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik