Belföld

Hatalmas adathalmazt kapott a NAV, nem fecnit

Az amerikai Bunge által összeállított anyag az egész áfacsalási mechanizmust bemutatja, étolajmárkákkal, importőrökkel, szállítólevelekkel – derült ki a hvg.hu-hoz került dokumentumból.

Míg Orbán Viktor az amerikai ügyvivő által átadott jegyzékről, mint fecniről beszélt, amit nehéz lenne komolyan venni, a hvg.hu birtokába került dokumentumból kiderül, hogy a Vénuszt és a Floriolt gyártó amerikai Bunge valóságos információbombát adott át az adóhatóságnak, hogy megállítsa a konkurens cégek adócsalását.

Közel kéttucatnyi étolajmárkát, importőröket és forgalmazó cégeket neveztek meg, szállítóleveleket, számlákat, konkrét áfacsalási sémát ismertettek 2012 elején egy részletes anyagban. Az áfacsalás azonban a lap feltételezése szerint azóta sem szűnt meg, ezért lehet a boltok polcain még jelenleg is közel száz forinttal olcsóbb javarészt szomszédos országból származó termék, miközben az árat meghatározó nyersanyag a régióban máshol sem olcsóbb.

A hvg.hu megkereste a NAV-ot is, de három nap alatt sem reagáltak levelükre, amelyben arra kérdeztek rá, érkezett-e, és ha igen, mit kezdett az adóhatóság az anyagban olvasható információkkal.

Korábban az Index is írt arról, hogy a Bunge volt az a cég, amelyet megkörnyékezett egy kormányközeli ember, de az amerikai cég elutasította a korrupciós kísérletet – a kitiltási botrányhoz vezető folyamat egyik adaléka ez lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik