Belföld

Szijjártó a minisztériumba vitte futsalos csapattársait

A miniszter a kabinetfőnökeként tevékenykedő, de az ehhez szükséges végzettséget illetően kihívásokkal küzdő Benkő Szilárdon kívül futsalcsapatának két másik tagját is magával vitte.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeptemberi sportsérüléséig a Dunakeszi Kinizsi teremfocicsapat játékosa volt. Mint korábban írtuk, egyik csapattársa, Benkő Szilárd gyakorlatilag kabinetfőnöki feladatot lát el mellette, noha ehhez nincs meg a szükséges végzettsége, így trükközni kellett – ha jogi értelemben kell döntést hoznia, helyettese intézkedik.

Szijjártó a 2010-es kormányváltás után a Miniszterelnökséghez került, ezután nem sokkal kezdett a tárcánál dolgozni öt volt csapattársa – írja a Blikk. Miután külgazdasági és külügyminiszter lett, az öt csapattársból csak egy maradt a Miniszterelnökségnél, Hacker Gábor. A külügy tájékoztatása szerint Monspart László már júniusban átment hozzájuk, ekkor már nyílt titok volt, hogy Szijjártó áll majd a minisztérium élén. De átvették Temesi Norbertet is, aki korábban a Miniszterelnökségnél szerződéses tanácsadó volt, most pedig főállású protokollreferens. Szikora Levente június közepéig befektetési stábvezető volt a Miniszterelnökségnél, ő most nem dolgozik egyetlen tárcánál sem.

 MTI / Kovács Tamás

A minisztérium minderre úgy reagált, hogy „vannak olyan emberek a tárcánál, akikkel a miniszter úr régóta dolgozik együtt és egy az érdeklődési körük”. „Attól, hogy azonos a hobbijuk, a szakmai szempontoknak éppúgy meg kell felelniük, mint másoknak” – írták a Blikknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik