Belföld

Kirúgta a HVG szerkesztősége a saját főszerkesztőjét

Mégsem Sztaniszláv Adrás lesz a HVG főszerkesztője. A döntés állítólag szerkesztőségi nyomásra született.

Kapcsolódó cikkek

Miután Sztaniszláv Andrásról kiderült, hogy szlovákiai bejegyzésű cégét korábban Welsz Tamásnak adta el, szerkesztőségi nyomásra Szauer Péter kiadóigazgató leváltotta a főszerkesztőt. A válasz.hu úgy tudja, 36-an szavaztak Sztaniszláv ellen, 7-en tartózkodtak, “7-en pedig nem akartak lázadni”. A szerkesztőség egyébként rendesen kiakadt azon, hogy az MSZP-t is megjárt, most Angliából hazatért kommunikációs szakembert nevezték ki a lap élére.

A cikben Sztaniszláv Andrásról az áll, hogy korábban Szekeres Imre sajtósa volt, szlovákiai vállalkozását pedig egy 700 lelkes felvidéki település, Komáromfüss egyik házában működtette. E mellett hat olyan magyarországi tulajdonosokkal bíró szlovák cég is van, ami komáromfüssi házban működött vagy működik. “Az egyik ilyen, ma is aktív társaság például a Seychelle-szigetekre is bekötött, sokszorosan offshore-jellegű Cetinje s.r.o., amely arról híres, hogy ebbe a cégbe mentették át a Portik Tamás érdekkörébe sorolt Generál Média-csoport egy részét, például a „könnyed, férfias témákkal” hódító Mellesleg.hu és több tucat egyéb portál üzemeltetését” – olvasható a cikkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik