Belföld

Varga beszámoltatja Vida Ildikót

Írásos feljegyzést kér céges ügyeiről, mert most „különösen érzékeny időszakban vezeti a NAV-ot”. A reklámadót azért emelik, mert „erre a bevételre a költségvetésnek szüksége van” – mondta a miniszter.

A Népszabadság szombaton megírta: Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, valamint Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elnöke egy fantomcég kültagja volt annak 2011-es kényszertörléséig. A társaság egyetlen kötelezettségének sem tett eleget, mérleget nem adott le és adót sem fizetett.

Vasárnap este az ATV műsorában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: felhívta Vida Ildikót ebben az ügyben, aki azt mondta neki, hogy a cég körülbelül egy évet működött, de utána nem volt semmiféle bevétele vagy kiadása, így adózási kötelezettsége sem keletkezett. Varga közölte, hogy írásos feljegyzést kér Vidától, mert „különösen érzékeny időszakban vezeti a NAV-ot”.

A miniszter azt mondta, szerinte a NAV-ot támadók a magyar állam intézményrendszerét, a költségvetést és az egészségügyet, oktatást, közbiztonságot veszélyeztetik. Ő úgy véli, hogy az adóhatóság tisztességgel végzi a munkáját, az adóbevételek megfelelő mértékben folynak be.

Varga Mihály a dohányadóra kitérve elmondta, hogy ha annak módosítása a piac nagyobb szereplőit nagyobb mértékben érinti, ő azt el tudja fogadni, szerinte „a nagyoknak kell jobban kivenniük részüket a közös teherviselősből”. A reklámadót szerinte azért kell emelni, mert a költségvetésnek szüksége van plusz bevételekre. Arra a kérdésre, hogy miért van szükség erre, ha a magyar gazdaság stabil, a miniszter azt mondta, vannak olyan adósságok, melyeket törleszteni kell és olyan feladatok, melyekre az elmúlt években kevesebb forrást tudtak biztosítani.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelését azzal indokolta, hogy a cél „a bizonytalan eredetű, nem kellőképpen ellenőrzött élelmiszerek távol tartása a magyar élelmiszerpiacról”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik