Belföld

Vona: az ózdi választás reményt ad

A Jobbik elnöke értékelte a vasárnapi választási eredményt. Szerinte ez már a következő választás csatája volt.

Vona Gábor hétfői budapesti sajtótájékoztatóján méltatta, hogy Nagy Sándor recski és Janiczak Dávid ózdi jelöltjük is jól láthatóan növelte támogatói számát. A részvételi arány is azt mutatja, hogy széles összefogás, erős akarat nyilvánult meg – értékelt, hozzátéve: meggyőződése, hogy a vasárnapi voksolás már nem a 2014-es választási évad utolsó csatája, hanem a következő választásokhoz tartozik.

A Jobbik elnöke bírálta a tisztességtelen kampányt, a mocskolódó szórólapokat és a szavazatvásárlást, amivel szembeállította, hogy pártja pozitív üzenetekkel, programmal hívta a választókat. Azon álláspontjának is hangot adott, miszerint mindenki, aki a Jobbikra szavazott, saját elhatározásából ment, míg abban nem biztos, hogy ez a Fidesz 31 százalékára is elmondható.

Vona Gábor egyúttal arcátlan és felháborító kijelentésnek minősítette, hogy Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára az Országgyűlésben gratulált ahhoz, hogy a Jobbiknak “az MSZP rasszista szavazóit sikerült megnyerni”. Az államtitkár ezzel megsértette az ózdiakat, így nyilvánosan bocsánatot kell kérnie tőlük – jelentette ki.

Az ellenzéki politikus működésképtelennek minősítette a hazai választójogi rendszert és azt mondta: azt szeretnék, ha a választás nem “logisztikai kérdés” lenne, hanem programról, tisztességről, felkészültségről szólna.

A felvetett visszaélésekről szólva elmondta: a munkára akarnak koncentrálni, de nem hagyják szó nélkül a történteket és ahol jogi lépés szükséges, ott megteszik azt.

A Jobbik elnökét kérdezték a devizahitelek forintosításának menetétől is. Úgy reagált: az olyan engedményt ad a bankszférának, ami szöges ellentétben áll a bankok elszámoltatásaként kommunikáltakkal. Ez olyan társadalmi ellenreakciót válthat ki, amivel a kormánynak szembe kell majd néznie – hangoztatta Vona Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik