Belföld

Magyarország az ellenállás példája az orosz állami tv szerint

Dmitrij Kiszeljov, befolyásos orosz műsorvezető a nyugat "társadalmi értékek átkódolására való törekvését" kritizálta, Magyarországot viszont az ellenállás példájaként említette. A homoszexuális lett külügyminiszter ügyére is kitért és Kövér László házelnököt idézte.

Dmitrij Kiszeljov, az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság (VGTRK) alelnöke, egyben az Oroszország Ma nevű állami médiavállalat vezérigazgatója a Rosszija 24 állami hírtelevízióban vasárnap késő este sugárzott heti magazinműsorban fejtette ki véleményét – írja az MTI.

Kiszeljov szerint a lett külügyminiszternek nem kellett volna vállalnia homoszexualitását, megtarthatta volna magának és elítélte Ban ki Mun ENSZ-főtitkárt, aki a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, az osztrák Conchita Wurst transzvesztita énekessel találkozott.

Pozitív példaként említette, hogy az általa bírált nyugati értékekkel és a Nyugat geopolitikai hegemóniára törekvésével szemben Milos Zeman cseh államfő és a magyar vezetés is fellép. Kiszeljov hangsúlyozta: az ellenállás egyik példája Magyarország, amely az Európai Unió bizonyára legnehezebben átkódolható tagállama. Utalt arra, hogy Orbán Viktor kormányfő “határozottan fellép az Oroszország elleni nyugati szankciókkal szemben”, és emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament nemrég a Déli Áramlat megvalósításának felgyorsításáról döntött. A műsorvezető Kövér László parlamenti elnöknek az Echo TV-ben október 23-án sugárzott interjújában elhangzottakat is visszaidézte. Azt a részletet, amelyben a politikus az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgáló tavalyi Tavares-jelentésre utalva visszautasította, hogy Brüsszel magatartási szabályokat diktáljon Magyarországnak. “Ha ez az Európai Unió jövője, akkor tényleg érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy miként lehetne ebből lassan, de óvatosan kihátrálni” – idézték Kövér Lászlót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik