Belföld

„Tudja, mi az a KDNP?” – „Bocs, nem idevalósi vagyok!”

Van, akinek Semjén Zsolt neve semmit nem mond, míg van, aki szerint ennek az országnak, már amúgy is tökmindegy. Még hogy törpepárt! Felejthetetlen poénok, őszinte érzelmek, sikert sikerre halmozás - ez a kereszténydemokrata bestof az utca emberével.

Láthatatlan, jelentéktelen, törpepárt – ezek a leggyakoribb szavak amelyek elhangzanak a Kereszténydemokrata Néppárttal kapcsolatban. Teljességgel igazságtalanul. Miért lenne láthatatlan, jelentéktelen, vagy törpe az a párt, amely egy egész országot ejt zavarba rendszeresen, akár úgy, hogy az elnöke belovagol Székelyföldre, akár úgy, hogy bulldózerrel bontják el az oktatási rendszert, vagy például úgy – mint most -, hogy törvényjavaslattal mentenék meg a családokat attól, hogy a gonosz plázák vasárnap elcsábítsák őket ahelyett, hogy meghitten együtt töltenék az Úr napját, ahogy az illenék.

A KDNP csak első ránézésre olyan, mint a nyűvágó madár a rinocérosz hátán. Egyrészt sokkal hangosabban sipákol, másrészt, ha hasonlítana, akkor Semjén Zsolt már saját kezűleg lőtte volna agyon sörétes puskával. Rejtély, hogy miért, de úgy tűnik, hogy a KDNP a Fidesz kedvenc kabalaállatkája, amely azt is megengedheti magának, hogy napokon át lejárassa a kormányt, a vasárnapi shoppingolásról szóló nyilatkozat-huzavonában. Mondják meg őszintén, önök értik ezt?

Szóval nem igazság. Hogy bizonyítsuk, hogy KDNP igenis releváns és megkerülhetetlen politikai tényező, visszanéztük az elmúlt években megejtett fontosabb megszólalásaikat, elfogadott törvényjavaslataikat, végigvitt kormányzati projektjeiket, amelyek nélkül Magyarország nem lenne az, ami. Lássuk hát: mit adtak nekünk a kereszténydemokraták?

Zászlókat, címereket!

Vagyis azok korrekt, szabályos, „nemzeti jelképek alkotmányjogi jelentőségéhez és a nemzet tudatában elfoglalt helyéhez méltó” használatát. 2011. óta nincs dilemma például arról, mely közintézményekre és a kormányzás szempontjából fontos épületekre lehet vagy kell kitűzni a lobogót: mindenhova ki kell és kész. A legviccesebb bekezdés az erről szóló törvényben akár fel is áldozná nemzeti jelképeinket, ha lesújt az Isten haragja, a lényeg, hogy a végsőkig kint legyen: „Szélsőséges időjárási viszonyok között – annak időtartamára – a szerv vezetője elrendelheti a zászló bevonását, illetőleg a lobogó levonását. Ez a rendelkezés az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Kúria épülete, valamint a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épülete tekintetében, továbbá nemzeti ünnepek idején nem alkalmazható.”

A nemzetközi eseményeken, vásárokon csak miniszteri engedéllyel vethet be bárki címert, zászlót. Az intézmények, cégek egyébként engedély nélkül használhatják egy felületen a piros, a fehér és a zöld színt, ha azok nem állnak össze zászlóvá, címerré. Azt egyébként tudta ön, hogy „a köztársasági elnök a két angyallal mint pajzstartóval ellátott, a miniszterelnök a cserfaággal és olajággal övezett címer használatára is jogosult”? Na ugye, hogy nem. És milyen jó tudni.

Családot!

Úgy tippeljükk, egy honfitársunk sem hánykolódott soha álmatlanul azért, mert nem tudta magától, mi az a család. Ha rosszul tippelünk, és mégis volt ilyen, az sem számít: ma már ők is nyugodtan alhatnak. A KDNP felelős ugyanis azért, hogy az Alaptörvény egészen pontosan körülírja, mit jelent a fogalom, amely nem hogy a NER-nél, de még Semjén Zsoltnál is régebbi! Íme: A család „erkölcsi alapon nyugszik; biztos alapja a házasság, amely az egymás szeretetén és tiszteletén alapuló életközösség. (…) A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.”

Élettársa van, nem felesége? Esetleg még önnel azonos nemű is? Hát akkor, kedves olvasó, őszintén sajnáljuk, hogy ezt tőlünk kell megtudnia, de önök bizony nem család. Ezen pedig bizony az sem változtat, hogy van gyerekük, tök mindegy, hogy saját vagy örökbe fogadott. Kis könnyítés viszont, hogy a templomi esküvő nem kötelező, csak maga a házasság. A párt elnöke, Semjén Zsolt egyébként valamiért megszállottan összemossa a melegházasság ezek szerint sátáni ideáját és a többnejűséget, hiszen akárhányszor felmerül a kérdés, hogy ugyan miért nem csatlakozik Magyarország ezen a téren a nála fejlettebb és boldogabb országokhoz, rendre olyan választ kapunk, mint például most nyáron: „Kicsiny, ám hangos érdekcsoportok akarják rákényszeríteni a világra a deviáns felfogást. (…) A család férfi és nő elkötelezett kapcsolata a természet rendje szerint. Ha két férfi házasodik, akkor három miért nem? Hol van ennek a vége, akkor milyen alapon büntetik bigámiát?”

Államilag szabályozott vallásszabadságot!

Paradoxon? Dehogy! Beszéljen helyettünk Gábor György vallásfilozófus, aki portálunkon alaposan megfejtette a KDNP lényegét. Szerinte a 2011-es egyházi törvény „felrúgta a világnézeti semlegesség alapelvét, amikor a kétharmados politikai többségtől tette függővé: melyik egyház lehet bevett egyházközösség és melyik nem. Egyértelműen a kicsinyes és személyes bosszú eszköze, hogy partvonalon kívülre helyezték többek között az Iványi Gábor vezette metodista egyházat.”

A KDNP ráadásul nem csak az egyház kiválasztásánál fogja a kezünket, de teológiai kérdésekben is. “A teremtés azt mondja, hogy az abszolútum, az Isten, a fejlődést beleprogramozta az anyagba, energiába, és ez bomlik ki a történelem során. De eleve benne kell lennie ahhoz, hogy ki tudjon fejlődni.” – mondta az evolúcióról, illetve hát annak a hiányáról. Mindenki ért mindent, ugye?

Hoffmann Rózsát!

És az ő köznevelési törvényét. Központosítás, az iskolaigazgatók súlytalanítása, az önálló gazdálkodás visszaszorítása (vécépapír kell? majd ha a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ engedi!), hittan, erkölcstan, államosított tankönyvpiac lefelezett, általában világnézetileg alaposan fazonírozott választékkal, mindennapos tesióra, ha van terem, ha nincs… És persze a járulékos károk: tankönyv nélkül maradt kisiskolások, igazgató nélkül maradt iskolák, botrányos kinevezések, szülői értekezletek, ahol mindenki meg van ijedve, viszont senki nem tud semmit. Mindezek mögött pedig az asszony, aki a fentieket megálmodta és aki nem csak végigcsinálta, hanem szemrebbenés nélkül, őszinte meggyőződéssel könyvelt el sikerként minden, de tényleg minden vicces, hátborzongató, vagy simán ciki buktát.

Persze lehet, hogy igazságtalanok vagyunk: ha kommentben bebizonyítják nekünk, hogy nem a pedagógusoké volt az egyetlen olyan fizetésemelés Magyarország történelmében, amely után sok érintett konkrétan kevesebbet vitt haza, mint előtte, visszaszívunk mindent és hamut szórunk a fejünkre az oktatási bizottság következő nyílt ülésén Hoffmann Rózsa szeme láttára.

Semjén Zsoltot! XD

Ugye a 2005-ös szakállasbácsis poén óta mindenki tudja, ki az ország legviccesebb embere? :) Ugye önök is emlékeznek Kovács László háremére? ;) Vagy arra az oltári jelenetre, amikor védett állatokat próbált halomra lőni közérzetjavítás címén? :P Vagy Mick Jagger lesátánozására, amely poént – hogy még viccesebb legyen – a szinte Schmitt Pál-i rutinnal összeollózott doktorijában sütött el? :))) Nem? Még mindig nem tudja, kiről van szó? Hát akkor önnek csak ezt tudjuk mondani:

:D

Olvasói sztorik