Belföld

Figyelmeztetést kapott Szanyi

Az MSZP etikai testülete szerint szándékosan nem sértett pártalapszabályt és megkövette azokat, akiket megbántott. Ennek ellenére az elnökség is foglalkozik még az üggyel.

Szanyi Tibor szocialista EP-képviselőnek azért kellett szerdán a párt etikai és fegyelmi ügyek tanácsa előtt megjelennie, mert képviselői minőségében látta vendégül a Gój Motorosok tagjait Brüsszelben. Az etikai testület úgy döntött, figyelmeztetésben részesíti a politikust és arra szólítja fel, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen ügyektől.

Az MSZP szóvivője, Budai Bernadett az MTI-nek elmondta, hogy a párt országos elnöksége szerdán szintén foglalkozik az üggyel. Szerinte az etikai tanács figyelmeztetését el kell különíteni attól az ügytől, hogy az MSZP és a DK közös EP-delegációja élén lesz-e változás. A delegációvezetői tisztséget jelenleg Szanyi tölti be, a párt országos elnöksége pedig ezzel kapcsolatban csak ajánlást tehet, mert a delegációtagok maguk közül választják meg a vezetőt. A döntés így Ujhelyi Istvánon múlik, minthogy a delegációnak két szocialista és két DK-s tagja van, a DK pedig már kérte az MSZP-től Szanyi leváltását.

Szanyi szerda reggel delegációvezetői tisztségével kapcsolatban azt mondta, hogy nyitott annak újratárgyalására, de csak akkor, ha mindenki visszaadja azokat a tisztségeket, melyeket az ő vezetése alatt szerzett.

Szanyi szerda reggeli sajtótájékoztatója
(MTI / Kallos Bea)

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik