Belföld

Szanyi feltételeket szab

A gój motorosok miatt hallgatja meg az MSZP fegyelmi tanácsa. Nyitott arra, hogy újratárgyalják EP-delegációvezetői tisztségét, de csak akkor, ha a tagok „visszaadják az ő vezetésével szerzett tisztségeiket”.

A szocialista EP-képviselő Budapesten újságírók előtt azt mondta, hogy nem akar magyarázkodásba bonyolódni, hatalmasat tévedett, amikor azt gondolta, hogy lehetséges tőle „igen távoli jobbra lévő embereket” közelebb hívni az európai értékekhez.

Mint korábban megjelent, Szanyi a Gój Motorosok Egyesület tagjait és kísérőit látta vendégül Brüsszelben, feltehetően EU-s pénzből. A szervezet vezetője a Facebookon számolt be arról, hogy fogadást kötött Szanyival, aminek az volt a tétje, hogy ha a képviselő veszít, elhívja őket Brüsszelbe. Szanyit a múlt héten az Európai Parlamentben magyar újságírók kérdezték a történtekről, mire a politikus kifakadt, patkányújságírásról beszélt, perrel fenyegette a jelenlévőket és vitatta azt is, hogy közpénznek minősülne az általa meghívottak vendégül látására kifizetett EU-s pénz.

Szerdai sajtónyilatkozatában Szanyi reagált a Demokratikus Koalíció azon kezdeményezésére is, hogy váltsák le az MSZP és a DK közös EP-delegációjának éléről. Szanyi közölte, hogy ő teljességgel nyitott az újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik