Belföld

Kósa nekiesik a bürokráciának

A Fidesz ügyvezető alelnöke a bürokrácia csökkentését nevezte a következő nagy feladatának, amit még nem tudni milyen pozícióban fog végezni – derült ki a TV2 Mokka című műsorában.

Több felmérés szerint Magyarország GDP-arányosan nagyjából 10,6 százalékot költ ügyintézésre, miközben ez az arány Hollandiában 3,8 százalék, az uniós átlag pedig 4 százalék körül van. Kósa Lajos szerint, ha csak a felére csökkentenék a bürokráciát, már a GDP mintegy 5 százalékát lehetne máshogy felhasználni. Ez jelentősen több, mint amennyit kutatás-fejlesztésre vagy felsőoktatásra fordít az ország – jegyezte meg a fideszes politikus, fantasztikus lehetőségnek nevezve a bürokrácia csökkentését.

Átcsoportosítás jön a közszférában

Kósa Lajos kiemelte: egy sor olyan eljárás, jogszabály, rendelet, végrehajtási utasítás van, amelynek a betartása sok pénzbe kerül, de teljesen értelmetlen. Ha ezeket megszüntetik, GDP-arányosan jóval kevesebbet kell adminisztrációra költeni, és több maradhat a gazdaság szereplőinél.

Ez a közszférában önmagában nem elbocsátást, hanem átcsoportosítást jelentene. Ugyanis, mint hozzátette: vannak olyan területek ahol az látszik, hogy jelentős többlet van, másutt viszont a foglalkoztatás növelésére van szükség.

Frakcióból lehet elvégezni

A Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta: tizenhat év polgármesterség bőséges tapasztalatot jelentett neki abban, hogy a “magyar jogszabályok tengere az egy kicsit dagályos”.

Kósa Lajos arra a kérdésre, hogy milyen pozícióban fog ezzel foglalkozni, úgy felelt: nem pozícióban, hanem feladatban gondolkozik. Még “nincs kitalálva”, egyelőre vizsgálják a lehetőségeket, hogyan lehetne jól elvégezni ezt a feladatot – fogalmazott, de megjegyezte: szerinte ezt nem minisztérium alá tartozva, hanem a frakcióban lehet csinálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik