A Fidesz nem tud leszakadni a “Juhász drogos” témakörről. A szót átadjuk az MTI-nek (kiemelés tőlünk):
Rongálás vétsége miatt feljelentést tett Juhász Péter ellen, és bejelentést tett a Választási Bizottságnál a belvárosi Fidesz. A szervezet az erről tájékoztató, MTI-hez is eljuttatott közleményében azt írta, az Együtt-PM V. kerületi polgármesterjelöltje a Fidesz belvárosi irodája környékén található fideszes plakátokat rongálta meg szombaton. “A biztonsági kamerák felvételei szerint mindezt dülöngélve, nyilvánvalóan alkoholos vagy drogos állapotban hajtotta végre” – tették hozzá.
Frissítés (18:00)
Az Együtt-PM reagált a Fidesz közleményére: “Nem csodáljuk, hogy a Fidesz fél, mert holnap a belvárosban elveszíti a drogját: a hatalmat. A jellemtelen hazudozás, a homályos látás és a felelősséghárítás már az elvonási tüntetek jelei” – fogalmaztak, jelezve: a kormánypárt közleményében szereplő “hazug állítások” miatt Juhász Péter jogi úton vesz elégtételt.
Állításuk szerint Juhász Péter a belvárosi Fidesz-iroda üvegablakára ragasztott fel egy könnyedén eltávolítható matricát. Azt, hogy ez könnyen eltávolítható, az is bizonyítja, hogy szombat reggel a kerületszerte kiragasztott kétezer darabot a “Fidesz aktivistái szisztematikusan leszedték” – írták.