Belföld

Schmuck: Kutyakomédia zajlik Budapesten

Éppen ezért Schmuck szerint a választók egyetlen dolgot tehetnek vasárnap: szavaznak a helyi önkormányzati képviselőre, a polgármesterre, a főpolgármester-jelölti lapot viszont egy iksszel áthúzzák, mivel nincs baloldali jelölt.

Nem lehet baloldali politikusként Bokros Lajost támogatni – folytatta, aki 2011-ben ingatlanadó bevezetéséről beszélt, 10-20-30 százalékos jövedelemadó-sávot szeretne, megszüntetné a multik különadóját, elvenné a gyermekkedvezményt személyi jövedelemadóként, 2008-ban pedig 10 ezer forintos egészségbiztosítási járulékot szeretett volna szedni minden nyugdíjastól – fejtette ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

Sötét jövőt vizionál, melyben a demokrácia sérül, és a baloldal súlyos vereséget szenved. Hozzátette: október 12. után elnézést kell kérni a baloldali szavazóktól, és vissza kell térni a Horn Gyula-i gyökerekhez, a kisembereket kell segíteni, a nehéz sorsban lévőkhöz kell szólni, számukra kell megoldást találni.

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja egyébként a főváros hét kerületében listát és polgármester-jelöltet is állított, – emelte ki – cáfolva ezzel a kijelentést, miszerint a pártot csak Budapesten ismerik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik