Belföld

Kilövendő vadnak érzi magát Kovács Béla

A Jobbik EP-képviselője terjedelmes posztot tett ki a minap a Facebookra. Egyebek mellett azon háborgott, hogy újabb "nemtelen támadások" érték a családját.

„Derűs napot az uraknak, kézcsók a hölgyeknek, szervusztok kedves barátaim, idősek, fiatalok, férfiak, nők, fiúk, lányok!” – ezzel a barátságos felütéssel indítja bejegyzését a kémbotrányba keveredett jobbikos politikus. A szeptember 18-i posztban hosszan értekezik arról, hogy újraválasztott EP-képviselőként jóformán egész nyáron is szorgalmasan dolgozott, s a „liberális médiahuhogás ellenére” is az általa vallott szellemiségben folytatja ténykedését, pedig a körülményei nehezebbek, mint korábban.

A gigabejegyzés felénél aztán témát vált, s beszámol egy újabb, a személyét érintő „aljas és nemtelen támadásról”. Mint írja, azt korábban már megtapasztalta, hogy „vannak olyan politikusok és leginkább médiamunkások, akik a társadalom legfontosabb mikroegysége, a család ellen is támadást intéznek csak azért, hogy a kiszemelt áldozatot még inkább ellehetetlenítsék.”

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Amikor augusztusban hazaért, akkor mégis megdöbbenve értesült arról, hogy családtagjait ismét vegzálják. És nemcsak a hatóságok, hanem „alantas szándékú médiabohócok, pióca módjára rátelepedő firkászok”. Egyikük a képviselő édesanyját napokig követte, zaklatta, a közös képviselőn és a szomszédokon keresztül mindenféle információkat próbált begyűjteni róla – sorolja a képviselő. A „liberális firkász” igyekezete ellenére a családi kapcsolatok azonban csak megerősödtek az utóbbi időben – írja. Kovács Béla úgy sejti, a támadásokat annak köszönheti, hogy “továbbra is kilövendő vadként” tekintenek rá bizonyos körök és páholyok

A politikus ezután újra hosszasan ír arról, hogy folytatja a harcát, amit az ország és Európa érdekében indított.

“A magánéleti és a politikai támadások ellen egyformán felveszem a kesztyűt, mert bízom igazamban, bízom a saját emberi tisztességemben, az évtizedek alatt felépített emberi valómban. Emellett, ami legalább ennyire fontos, hiszek Magyarország feltámadásában. Ezért küzdök és ezért harcolok, s ezért nem tudnak megtörni soha” – írja, majd szép napot kívánva zárja bejegyzését, melyhez a nyomaték kedvéért a Magyar Hiszekegyekről készült képet is csatolt. Ez a háromsoros volt a Horthy-korszak „nemzeti imája” – olvasható a Wikipédián.

Amint arról beszámoltunk, ma Kovács Béla élettörténetéről hiánypótló összeállítás jelent meg az Indexen. A cikk szerint Kovács és orosz neje egyáltalán nem számít kishalnak, a család életében valóságos összekötő kapcsot játszott a KGB.

Kovács Béla az Index-cikk megjelenése után közleményt adott ki, melyben azt írta: napnál is világosabb, hogy az újságírót és az Indexet titkosszolgálati dezinformációkkal manipulálták.

A Jobbik EP-képviselőjének értékelése szerint a cikk már azon megbukott, hogy a magánélet szentsége semmit sem számít. Az ellenzéki politikus egyúttal példa nélkülinek nevezte, hogy egy titkosszolgálat ennyire “pofátlan és aljas módon használjon fel médiumokat, újságírókat”.

Kovács Béla közölte: megteszi a jogi lépéseket a hazug, manipulatív kijelentések és sugalmazások miatt, amelyek szavai szerint “véletlenül” ismét egy választási kampány kellős közepén jelentek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik