A portál emlékeztet, hogy a nyári hírek még arról szóltak, 76-an igényeltek lakásbérletet a parlamenttől, de többségüknek jelenleg nincs szerződése vagy visszaléphettek a kérelemtől.
Az adatokból többi közt kiderül, hogy 130-170 ezres ársáv a legkedveltebb, de a bérleti díjak közt így is vannak kirívó különbségek. Szabó Szabolcs Együtt-PM-es képviselő például 55 ezer forintért, míg a jobbikos parlamenti alelnök Sneider Tamás 230 ezerért vett ki ingatlant.
A listából látszik az is, hogy a legtöbb képviselő a Dunától pár utcányira lakik. A legkedveltebb környék a Belváros és az Újlipótváros, Budáról pedig négyen járnak majd dolgozni az Országházba.
A lakásbérlés új törvényi háttere szerint a képviselőknek az Országgyűlés Hivatala bérel lakást, de nem mindig könnyű megfelelőt találni a szigorú szabályok miatt.
A hivatal képviselőnként legfeljebb havi 186 ezer forintot fordíthat bérlésre. A lakásnak 30 és 50 négyzetméter közötti alapterületűnek kell lennie, rendelkeznie kell energiatanúsítvánnyal, a tulajdonosnak pedig számlaképesnek kell lennie. Ráadásul a parlament kauciót sem fizethet, aminek kevés főbérlő örül. Az alelnöki pozícióban már nincs négyzetméterlimit – írja a VS.hu.
A portál térképet is készített, amelyen megnézhetik, hogy a képviselők pontosan hol fognak lakni az őszi ciklus kezdetétől.