Belföld

A nemzetért Orbán lecseréli önmagát is?

A Népszabadság szerint nemcsak a tárcák élén lehet változás, hanem a kormányfői poszton is.

Továbbra is tartja magát a feltevés, hogy Orbán Viktor 2017-ben köztársasági elnök lehet. A lap forrásai szerint Áder János már korábban tudatta a miniszterelnökkel, hogy egy ciklust vállal, így mandátuma lejárta után ő már biztosan nem lesz államfőjelölt.

A Népszabadság már a parlamenti választás előtt is arról írt, hogy a kormányfő tavasszal komolyan dilemmázott azon, milyen hatása lenne, ha a kormányfőséget államfőségre cserélné. Nyáron a Forsense Intézet kutatást is végzett, rákérdezve arra is, hogy a válaszadók elégedettek-e a jelenlegi köztársasági elnökkel. Azt mindmáig nem tudni, ki rendelte a kutatást.

„Ez egyelőre dilemma a miniszterelnök számára. De az államfői szerepvállalás, az egységes nemzet képviselete nem pusztán egy elsuhanó vágy, hanem reálisan végiggondolt opció.”

Ezt mondták korábban forrásai a Népszabadságnak, de elsőként mindezt Stumpf István vetette fel 2008 nyarán.

Orbán Viktor egyébként már miniszterelnökként, 2012-ben a Handelsblatt című német lapnak maga is beszélt arról, hogy valóban foglalkoztatta a prezidenciális rendszer, mivel „egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris”.

(A világ számos országának államformája prezidenciális, félprezidenciális köztársaság. Ilyen az oroszországi rendszer is, ahol az államfőnek, kisebb-nagyobb mértékben, valódi hatalom összpontosul a kezében. Magyarországon, a köztársasági elnöki poszt inkább szimbolikus, az államfőnek nincs valós befolyása a történésekre.)

A Figyelő még januárban a lehetséges kormányalakítás kapcsán írt arról, hogy az áprilisi választás után „több átalakítás is várható abból a célból, hogy felépítsék Orbán Viktor utódját”. A lap akkor azt írta, hogy Lázár János a harmadik Orbán-kormány megalakulása után miniszterként vezetheti a Miniszterelnökséget (ez bejött a hetilapnak – a szerk.), és később ő lehet Orbán Viktor utóda a miniszterelnöki székben.

Fotó: Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik