A kiművelt emberfő Magyarország legfontosabb aranytartaléka, amelyet folyamatosan növelni kell, ezért az elvárás egyértelmű: az egyetemeknek meg kell sokszorozniuk „a családoktól kapott talentumok” értékét, méghozzá használható tudással és értékes diplomával – fogalmazott beszédében a kormányfő a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel közösen tartott tanévnyitón.
Legmodernebb konzervatívjai lehetünk
Az ország helyzetéről szólva Orbán Viktor azt mondta: „mi, magyarok ma nem követünk egyetlen ideológiát sem, elutasítjuk az utópia minden formáját, hiszünk a szabadságban”. Szerinte itt az esély, hogy „Európa legmodernebb konzervatívjai legyünk”.
Értékelése szerint „a liberális relativizmus és a szocialista egyenlősdi rostáján” kihullottak az életből az olyan szavak, mint elhivatottság, kötelesség, dicsőség, helytállás, becsület, nagyság, haza, odaadás, rang, rend, szilárdság. „Ezek (…) ma már nem részei a köznyelvnek, pedig nélkülük aligha állhatnánk ma itt. Nélkülük aligha lehettünk volna túlélői az elmúlt száz évnek” – hangsúlyozta.
Ám ma nem is azon kell gondolkodni – folytatta a miniszterelnök -, hogy mi lesz száz év múlva, hiszen az sem látható biztosan, mi lesz a következő hónapokban.
A tisztesség smafu
Egy éve még elképzelhetetlennek tűnt – utalt az ukrán válságra -, hogy egy Magyarországgal szomszédos államot „a felbomlás veszélye” fenyegessen, ahogyan az is – mondta az Iszlám Állam szélsőséges szervezetről szólva -, hogy keresztény emberek lefejezéséről készült képeket osszanak meg hóhéraik közösségi oldalakon.
Orbán Viktor szerint az ilyen bizonytalan időszakok a cinizmus melegágyai, különösen a kommunizmustól sújtott népeknél, hiszen olyanokat hallani, hogy „csak az dolgozik, aki balek”, „a becsület és a tisztesség smafu”, „a gyerek kolonc”, „a nemzet meg csak egy vicc”.
A kormányfő ezért azt kérte az egyetemi hallgatóktól, ne engedjenek a cinizmusnak, mert abból soha nem épül semmi, az csak rombol. „Miért ne állíthatnánk, hogy a rendes ember munkából él, hogy a magyar föld legyen a magyaroké, (…) hogy első a család, és hogy a haza a miénk?” – tette fel a kérdést.
Megtisztítottuk a terepet a bozóttól
A miniszterelnök beszéde végén úgy fogalmazott: a mai „nemzeti kormányzás” nem azt jelenti, hogy a rendszerváltó nemzedék felért a csúcsra, sokkal inkább azt, hogy „új időszámítás kezdődött”, „minden újradefiniálható, új alapokon új közösség és más jövő építhető”.
„Ahol most vagyunk, nem valaminek a végét, a betetőzését jelenti, hanem valaminek a kezdetét. Mi, a rendszerváltó nemzedék megtisztítottuk a terepet a bozóttól, de a tisztást otthonossá tenni már az önök dolga” – zárta szavait az egyetemi diákság előtt Orbán Viktor.
