Belföld

Meghal, ha Orbán nem vállalja a poligráfos tesztet

A férfi azt mondta a Népszabadságnak, tudja, hogy ez gyakorlatilag a kormányfő megzsarolása, de úgy érzi, ehhez is megvan minden morális alapja.

Csak így tisztázható, hogy a kormányfő és családja birtokol-e törvénytelenül szerzett ingó és ingatlan vagyont – mondta Hajdu Attila. A kormányfő budai háza után most a Parlament elé vonult az éhségsztrájkoló férfi, aki 8-10 kilót fogyott egy hónapja kezdett akciója óta. Augusztus elsején még nem árulta el, mit kér a kormányfőtől. Most a Népszabadságnak azt mondta, őt azért hurcolták meg a fideszesek, mert fellépett a közpénz ellopása ellen. Ezért tisztázná, hogy a közjavak eltulajdonításában mennyire minta párttársainak a miniszterelnök. Azt kéri, Orbán Viktor külföldi szakértők bevonása mellett, „független poligráfos vizsgálat keretében nyilatkozzon arról, hogy ő és családja birtokol-e törvénytelen eszközökkel szerzett ingó és ingatlan vagyont. Amennyiben ezt vállalja, élő televíziós adásban is megteheti a nagyobb hitelesség kedvéért.”

Hajdu a lap kérdésére megerősítette, mindezt komolyan gondolja, éppen azért kezdett az éhségsztrájkba, hogy nyomatékot adjon kérésének, amiről tudja, hogy felesleges. Ugyanakkor minden morális alapja megvan arra, hogy feltételeket szabjon a kormányfőnek. Egy demokráciában nem zsarolhatna meg egy miniszterelnököt – ismerte el, de szerinte Magyarország már nem jogállam, másrészt alapító tagja volt a Fidesznek, a rendszerváltozás előtt éppen emiatt rúgták ki akkori munkahelyéről.

A férfi néhány hétig újra otthonában folytatja az éhségsztrájkját, majd visszatérne a Kossuth térre. Addig koplal, amíg Orbán Viktor nem teljesíti kérését, önként vagy kényszerből le nem mond. Megismételte, kész akár meghalni is. Hajdu Attila korábbi kálváriájáról részletek itt.

Gyurcsány is firtatta Orbán vagyongyarapodását  

Korábban Orbán Viktor vagyongyarapodása kampánytéma is volt. Gyurcsány Ferenc a választások előtt felajánlotta, hogy mindketten tegyék ki az asztalra, ki mire vitte 1990 óta. „Fillérre számoljanak el mindketten nyilvánosan, hogy kiderüljön, kinek, miből futotta minderre” – írta Facebook-oldalán a DK elnöke, aki korábban „lekeresztapázta” a kormányfőt. Gyurcsány azt állította, hogy „Orbán vagyoni helyzete átláthatatlan”, valójában ő az ország egyik leggazdagabb embere, vagyona „minden feltételezés szerint” nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de „okkal feltételezzük”, hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják. A volt kormányfő akkor többször is beszélt arról, hogy Orbán Viktor irdatlan vagyonának eredetéhez érdekesebb lehet Lévai Anikó bevallása.

Könyv is született

Ferenczi Krisztina 15 évig kutatta az Orbán-vagyon eredetét, mielőtt megírta a Narancsbőr című könyvét. A család ingatlangyarapodásáról az oknyomozó újságíró korábban szintén azt mondta, hogy a kulcsfigura a feleség. A kormányfőt ő egy olyan vállalkozónak tekinti, akinek nincs cége, „a politika maga a vállalkozása. Lévai Anikó pedig ennek a politikai vállalkozásnak a gyümölcsszedő asszonya”. A szabadúszó újságíró egyébként feladta, de mint mondta. több szekrényt megtöltő kutatási anyagát szívesen átadná valakinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik