Deák-Bárdos Mihály, Európa-bajnok magyar birkózó is indul az október 12-i önkormányzati választáson – vette észre az Origo a Választas.hu legfrissebb adatai közt. A volt sportoló Miskolcon „lép szőnyegre”, a 15-ös számú körzetben, itt találhatók többek közt a nagy botrányt kavart számozott utcák is.
Miskolci romagettó
A miskolci városvezetés a Fidesz-KDNP előterjesztése alapján szavazta meg májusban, hogy „a közbiztonság javítása és a lakosok szociális helyzetének javítása érdekében” felszámolnak több „gettót és nyomortelepet”, köztük a számozott utcákat. Kétmillió forintot ajánlottak azoknak a családoknak, akik vállalják, hogy magasabb komfortfokozatú lakást vesznek – másik településen. Azóta már a kilakoltatások is megkezdődtek.
A Blikk szerda reggel robbantotta a hírt, az egykori szépségkirálynő, a mostanában inkább magánéleti botrányaitól hangos, sem mint érdemi munkájáról híres Bálint Antónia a Fidesz színeiben, Angyalföldön jelölteti magát képviselőnek. Azóta már mém is megjelent róla. Az ország kvízmestere, Vágó István ellenzéki jelöltetéséről pedig tegnap írtunk.
Orbán, Putyin, Berlusconi és a pártnőik
Amikor Naomi Campbell 2010-ben Putyin Egyesült Oroszország pártjába készült belépni, így reagált a párt: „Szép, fiatal, szexi nő, aki megmutatta, hogy az új Oroszország a világ legjobbjait képes elcsábítani.”
Silvio Berlusconi ennél is tovább ment, 2008-ban azt a Mara Carfagnát nevezte ki esélyegyenlőségi miniszternek, aki előtte Miss Italia-versenyen is indult (Antónia!), majd tévéshow-kban szerepelt cicababaként (Antónia!!), és meztelen fotók jelentek meg róla férfimagazinokban (Antónia!!!). Maga Berlusconi is azt mondta róla: „Ha nem lennénk nős, most azonnal elvenném feleségül.” (Viktooor!)