Belföld

“Mi mindig Nyugatra néztünk, a nyugatiak meg magukra”

Egész napos konferenciával emlékeztek hétfőn Sopronban a magyar-osztrák határon huszonöt éve rendezett páneurópai piknikre.

Szájer József szerint Európa jövőjét illetően “teljes tanácstalanság uralkodik”, pedig a kérdés az, hogy “csinálunk-e egy cselekvőképes Európát” vagy hagyjuk a jelenlegi, sodródó állapotot, amelyben reális döntések születnek ugyan, de perspektíva hiányában.

Az Európai Unió tíz évvel ezelőtti bővítéséről szólva megjegyezte, “kész helyzetben az tűnt a legértelmesebb, kikerülhetetlen dolognak”, de a régi és az új tagok “egymással dűlőre sohasem jutottak”. Mivel a Nyugat azt várta, hogy az új tagállamok átvegyék sikerreceptjét, “hogy mi ehhez tudunk-e hozzátenni, arra nem voltak kíváncsiak”. “Mi mindig Nyugatra néztünk, a nyugatiak meg magukra” – fűzte hozzá.

A történelem egyik legigazságtalanabb rendszere

Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a jaltai rendszer a történelem talán legigazságtalanabb és legkegyetlenebb rendszere, amely jólétben, szabadságban és demokráciában élőkre és diktatúrába, rabságra és nélkülözésre ítéltekre osztotta a kontinenst, amelynek bukása Európa egységét hozta el. Szavai szerint erre az örökségre akkor vagyunk méltóak, “ha ezt a szabadságot mindannyian jóra tudjuk fordítani”. Kiemelte: 1989-ben sikerült beváltani az ’56-os forradalom célkitűzéseit.

Egy kerekasztal-beszélgetésen Pozsgay Imre elmondta, az esemény előkészítése idején, egy telefonbeszélgetés során vetette fel Habsburg Ottónak, hogy ha a Magyarországon tartozó keletnémet menekültek, “ha arra járnak, véletlenül, kitalálhatnának az országból”, amire a páneurópai mozgalom vezetője azt javasolta: annak érdekében, hogy az esemény ne terhelje meg a két állam kapcsolatát, egyikük se vegyen részt a pikniken.

Fodor Tamás (Fidesz), Sopron polgármestere beszédében arra hívta fel a figyelmet: a negyedszázaddal ezelőtt történtek különlegessége, hogy ilyen mérvű változások korábban “tűzzel és vassal következtek be”, akárcsak az, hogy nem a meglévő állami, politikai struktúrák, hanem a civil szerveződések által generált mozgalmak voltak az események kezdeményezői, végigvivői.

Tudatos szervezés és véletlenek sorozata

Magas László, az egykori esemény szervezői által létrehozott Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke arra hívta fel a figyelmet: az időben előrehaladva mind széttartóbbak az egykori történésekre vonatozó visszaemlékezések, ezért arra volna szükség, hogy mihamarabb elkészüljön a rendezvény “mindenki által elfogadott tényfeltárása”.

Tudatos szervezés és szerencsés véletlenek sorozata vezetett negyedszázaddal ezelőtt ahhoz, hogy sikeresen zárult a sopronpusztai páneurópai piknik – emlékezett vissza az egyik szervező a konferencián.

Nagy László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány főtitkára egy kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy határozott céljuk volt “a berlini fal lebontása”. Hozzátette: “harminc véletlent tudnék sorolni, amelyek közül, ha egy nem jön be, bukik az egész”. Kezdve a szervezők összetalálkozásával, a határnyitás ötletén és az ausztriai engedélyek nyolc nap alatti megszerzésén át Pozsgay Imre államminiszter támogatásáig, aki “nem csak védelmet adott” – sorolta.

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti képviseletvezetője szerint a piknik békés és döntő lépés volt a hidegháború által megosztott Európa újraegyesítése felé, míg Hildigund Neubert, Türingia tartomány kancelláriájának államtitkára azt emelte ki: a nyugatra menekülő keletnémetek, akikre az NDK akkori államhatalma lövetett, nem akarták elhagyni hazájukat, de egy olyan országban sem akartak élni, ahol “megállt az idő”.

A magyar a szabadság nemzete

Arnold Vaatz német parlamenti képviselő, a CDU/CSU parlamenti frakciójának elnökhelyettese arról beszélt: az első világháború kitörése előtt a kontinens éppoly rendben lévőnek látszott, mint pályája csúcsán az Európai Unió. A politikus szerint a közösség tagjai megtanulták, hogy “a nemzeti egoizmusok konfrontációja halálra van ítélve”, ugyanakkor a második leckével adós maradt az EU, mivel “a régi Európa mind a mai napig a régi koordinátarendszer szerint gondolkodik”, és a kontinens keleti felét idegennek látja, ezzel is elvéve a közösség vonzerejéből az ott élők szemében.

“A magyar a szabadság nemzete” – jelentette ki az esti fogadáson mondott köszöntőjében Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára, kiemelve, “a szabadságot nem adják, hanem kivívják”. Christine Lieberknecht, Türingia tartomány miniszterelnöke ugyanitt kiemelte: 1989-ben, amikor a magyarok segítették a keletnémeteket, egy nem szabad nép nyitotta meg egy leigázott előtt a szabadságba vezető utat.

Kora délután Páneurópai Piknik emlékmozdonyt avattak fel a soproni vasútállomáson. A GYSEV Zrt. által közlekedtetett emlékmozdony oldalán látható árnyszerű sziluetteket ábrázoló kép a Sopron melletti határnyitás perceit eleveníti fel, azt a pillanatot, amikor átvágták a szögesdrótot, és a menekülő keletnémet turisták értékeiket hátrahagyva, futva indultak a szabadság felé Ausztriába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik