Belföld

Nem tudni, mi van az elektronikus jegyrendszerrel

A BKK nem közöl információt az átállásról, viszont papírjegykiadó automatákat telepít – írja a Népszabadság keddi számában.

Egy év késésben van az elektronikus jegyrendszer bevezetése, tavaly helyett idén februárban zárult le a beszerzési eljárás első szakasza, az ajánlattételi szakasz pedig jelenleg is tart. A beruházás összköltségvetése 20,4 milliárd forint, a tenderen a teljes műszaki megoldásra egyben kérnek ajánlatot. A beszerzési eljárásról a Népszabadság szerette volna kérdezni a BKK-t, a központ azonban azzal hárított, hogy csak a hitelt folyósító Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank jóváhagyásával közölhet részleteket. Azt azonban elmondták, hogy hamarosan lezárják a tendert és kezdődhet a megvalósítás.

A korábbi tervek szerint már rég hozzá kellett volna kezdeni a papírjegyek és bérletek cseréjéhez, ehhez képest most új jegykiadó automatákat telepítenek, amelyek elektronikus jegy kiadására nem alkalmasak. A BKK-nak viszont eddig kétmilliárd forint bevételt hoztak, a központ nagyon elégedett velük. Arról viszont, hogy mikor vezetik be az elektronikus jegyet, már találgatni sem mernek – értesült a napilap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik